Túllépte az egymilliárd dollárt a Halálos iramban 7

glasgow-streets-close-for-fast-and-furious-6-filming2__span

Tizenhét nap alatt több mint egymilliárd dolláros összbevételt ért el a Halálos iramban hetedik része. A gyártó Universal stúdió történetében ez az első produkció, amely az eredeti mozibemutató után ilyen eredményt ér el, s ez egyben filmtörténeti rekord is, mert ilyen gyorsan még egy alkotás sem lépte túl a bűvös határt. A Halálos iramban-sorozat filmjeinek összbevétele ezzel megközelíti a 3,4 milliárd dollárt.

A hazai nézők is kedvelik Vin Diesel és csapatának kalandjait, a filmre 334 ezren ültek be, 450 millió forintot hagyva a pénztárakban. Ez azt jelenti, hogy a Halálos iramban 7már a napokban lekörözi az idei év eddigi legnézettebb filmjét, A szürke ötven árnyalatát.

Közben Vin Diesel megerősítette a hírt, hogy a Halálos iramban 8-ban valóban a mostani részben felbukkant, Kurt Russell által alakított titokzatos karakter továbbépítésével teszik még izgalmasabbá a cselekményt. „Emeljük a tétet akcióban, cselekményben és a jellemábrázolást illetően is” – mondta a sztár. Diesel a rajongók érzelmeit is célba vette: „A hetedik rész Paulért volt, a nyolcadik pedig az ő ajándéka lesz” – utalt a másik főszereplőre, Paul Walkerre, aki a produkció forgatása idején vesztette életét.

-UIP-