Már dolgoznak a Jurassic World és a Halálos iramban folytatásán

Az autós film meg sem áll a 10. részig.

JWSuperBowlTrailer-Raptors1

Manapság nem divat önálló szuperprodukciókban gondolkozni, a nagy stúdiók eleve legalább  trilógiákat terveznek. Így aztán nem csoda, hogy még be sem mutatták a Jurassic Park-sorozat legújabb darabját, a Jurassic Worldöt, már megérkezett a hír, hogy hozzáláttak a folytatás előkészítéséhez. A Jurassic World rendezője, Colin Trevorrow már tavaly elárulta, hogy szó van folytatásokról, és azt sem titkolta, nagyon drukkol, hogy a második rész elkészítését is rábízzák.

Közben a Universal stúdió egyik illetékese megerősítette, hogy valóban még három folytatás készül a Halálos iramban-sorozathoz is, azaz csak a tizedik résznél fognak megállni. A hetedik rész hamarosan a mozikba kerül, és iparági becslések szerint valamivel több mint 700 millió dolláros összbevétel várható (az 5-6. rész eredményei alapján saccolnak így).

Ideillő hír, hogy a legújabb toplista szerint a Halálos iramban-sorozat sztárja, Vin Diesel a Facebook királya, legalábbis a hollywoodi sztárok között: több mint 90,5 millió követője van a világ minden részéről.

-UIP hír-