Brutálisan csupasz és groteszkül emberi Foxcatcher minden persze borotvaként vágja szét az agyadat.
Képmutatás és önhittség veszélyes párosítás, pláne akkor, ha mindehhez annyi pénz is társul, ami az Amerikai Egyesült Államok leggazdagabb családjának képviselőjévé teszi az illetőt. Bennett Miller filmje, félelmetes párosításban tárja fel az 1980-as években megtörtént amerikai valóságot. Amiben egy jobb sorsra érdemes, saját nyomorúságán és megfeleli akarásának árnyékában élő dúsgazdag aranypolgár saját játszóterének kialakítása közben csak éppen az emberi tényezővel nem számolt.
A történet szerint az 1984-es Los Angelesi Olimpián aranyérmes birkózó testvérpárosra felfigyel az amerikai du Pont hagyaték örököse. Az egyébként a világon csak a hobbijainak élő John. Aki gyakorlatilag a viszki naphosszani iszogatása és a koko felszippogatása mellett nem sok vizet zavar. Ám mégis az az eltökélt ideája, hogy nyomot hagy az emberiség történelmében, ami saját meggyőződése alapján az önön érdemei alapján ér el. Mindeközben azonban a tehetségtelenség mintapéldánya és mások hátán felkapaszkodva, azokat eszközként használva, hamis képeket kialakítva próbál meg a nagy amerikai „aranysas” képében tetszelegni. A film zsenialitása az a fajta feszültség, amihez ezúttal nem kell atomkatasztrófa, sem zombi támadás, mégis svájci óra pontossággal kapjuk meg egyenletesen és kíméletlenül. Nagyjából a film 4/5-én világosan tudjuk, hogy mi fog következni, hiszen lavinaszerűen indul el az emberi beképzeltség okozta láncreakció, ebből pedig csak egy drasztikus és tragikus kiút van. Menekülés a semmibe, a lelepleződés azonban így is elkerülhetetlen.
A Foxcatcher egy zseniális film. Ami még arra is tökéletes, hogy megmutassa Channing Tatum nem csak a kocka hasát tudja villantani a vásznon, hanem színészkedni is tud. Ami végre Steve Carellnek is lehetőséget adott, hogy a sok vígjátéki szerep után, saját bőrét levetve a világ egyik leggusztustalanabb, legszánnivalóbb és leggenyessebb szemétládája legyen. Ugyan Mark Ruffalonak sokkal kevesebb mozgástere volt a színészi eszköztára megvillantására, mégsem marad alul a vásznon.
Sok mindent köszönhetünk ismét Millernek, aki nem csak rábukkant egy meghökkentő történetre, de olyan tálalást is adott neki, ami maradandóvá tehet egy filmet.
Összegzés: A film végig fenntartott feszültsége azt üzeni: Óvakodj a nagyravágyó tehetségtelen emberektől, mert nem csak a hátadon akarnak majd felkapaszkodni, de akár az életed is elvehetik. Minden értelemben.
Értékelés: 9/10.
Akinek ajánlom: Önbizalmában ingadozó, de amúgy már valamit az asztalra letett sportembereknek.
Akinek nem ajánlom: Unatkozó milliárdosoknak, akik azon gondolkoznak, mire is költhetnék vagyonukat és mivel tölthetnék ki unalmas napjaikat.