Ez a harc lesz a végső!

Az öt sereg csatája grandiózusnak indult, aztán elaprózott és néhol unalmas lett. Azért fel a fejjel, vannak benne jó részek is.

MV5BMTgwNzg0NDI5Ml5BMl5BanBnXkFtZTgwOTczNDM2MzE@._V1__SX1857_SY860_

Egy évvel ezelőtt idegesen álltam fel a mozi székből, amikor Smaug a hegyet elhagyva „Én vagyok a halál” felkiáltással tovasuhant Tóváros felé, aztán ránk csukták a Középföldére nyíló ablakot. Most, hogy láttam az Öt sereg csatáját, csak jobban felerősödött bennem az érzés, hogy ez a fajta tagolás nem volt a legszerencsésebb. De, hát Smaug nélkül is lett volna egy nagyobb hiányérzetem. Na, hol is kezdjem.

MV5BMTc2NjQ1MDExOV5BMl5BanBnXkFtZTgwNTYzNDM2MzE@._V1__SX1857_SY860_

Peter Jackson egy zseni, ezt kár lenne tagadni. Az a fajta fanatizmus, ahogy ő a munkához áll, az elképesztő. Az előző két film DVD kiadásainak extráit végignézve leírhatom, ez a fickó ott van az első kapavágástól, az utolsó hangkeverésig. Hatalmas teás bögréjével egyensúlyozva véleményez mindent és próbálja meg a legtökéletesebb produktumot az asztalra letenni. Mindezt egyébként csak azért írom le, mert ugyan tény, hogy ő is pénzből él, de megfontolt koncepciója volt annak, hogy a Hobbitból három és nem két film készült. Az öt sereg csatája lehetett volna, a Hobbit Király visszatérje, vagyis egy olyan csatajelenetekkel dúsított befejező rész, ahol a moziszékbe szögeződünk. Most azonban, széttöredezett vonalvezetéssel, megannyi pátosszal és sok-sok-sok drámainak indított később inkább kínosba fordult pálfordulással lesz fele olyan jó a végeredmény.

Tiszavirág életű lett ez a sárkány

Tiszavirág életű lett ez a sárkány

Egész egyszerűen túl sok dolog osztja meg a figyelmet. Suhatagi emberek vs. orkok, törpök vs. orkok, tündék vs. orkok, Thorin vs. elmebaj, Bilbo vs. Thorin, Legolas vs. orkok, Thorin vs. orkok, Fili, Kili, Dwalin vs. orkok, Thorin vs. Azog….ééés folytathatnám. A film második harmadától kezdve elindul a mészárlás és nincs meg az a súlypont ami markánsan vinné a történetet előre. Jackson sok csatával vagy egy egy elleni csörtével próbálja meg bemutatni, hogy mennyire nagy tétje is van az Öt sereg csatájának. Ugyanakkor pont ez ellenkező hatást éri el. Mert lassan tök immunisak leszünk a sok levágott karra, lábra, meg orra. És amíg egyébként a Királyban pont a sokak által kritizált hosszas lezárás adta meg a cselekmények teljes mélységét, itt és most olyan gyorsan lesz vége az eseményeknek, amelynek hosszát csupán egy gandalfi piparágyújtással ér fel.

Igen, az ott egy malac

Igen, az ott egy malac

Egyébként pedig csak nekem tűnt fel, hogy a trailerben kapott jelentek közül például a muflon szekeres varg üldözés kimaradt a filmből? Azt az aranyon ülő sárkányát!

Jah egyébként ha már írtam a film gyengeségeiről akkor had említsem meg még Smaug tiszavirág életét, ami pont belefért volna a második filmbe és a sárkány kimúlása egyrészt kerekké tette volna a Pusztaságot, másrészt pedig érthető kifutást kapott volna a második film és kellő felvezetést a harmadik. Mert, hogy az az alapvető fogorvosi probléma, hogy a Hegy kincsére, megannyi faj, annyiféleképpen fáj a foga.

MV5BMTQyMjIwMjc3NV5BMl5BanBnXkFtZTgwMDYzNDM2MzE@._V1__SX1857_SY860_

Na, de fordítsunk is egyet a film érméjén és jöjjön az árnyékos oldal után a napsütötte is. Gandalf kiszabadítása. Ohh, fuck yeeee! Hát kérem, Gandalf kiszabadítása az valami eszméletlenül néz ki. Szauronnal, gyűrű lidércekkel, Galadriellel, Szarumánnal, Elronddal igazi kis Mortal Kombat, galadrielitivel. Ez volt az a jelenet ahol még bizakodtam, hogy ez a film igazán jó lesz. Aztán jött a sárkánykórság és beterített mindent.

MV5BMTQ4OTE5MDU5Ml5BMl5BanBnXkFtZTgwMzkzNDM2MzE@._V1__SX1857_SY903_

Összegzés: Az öt sereg csatája egy összességében egy újabb utazás Középföldére, ami ugyan igazi csihi-puhit ígér, de aztán pátoszos kioktatások jönnek, leginkább tünde nyelven.

Értékelés: 6/10. (Bocs srácok, de a legjobb jóindulattal sem megy ez feljebb.)

Akinek ajánlom: Minden Tolkien mániás, Középfölde rajongónak. Aki még egyszer és – előreláthatóan – utoljára bele szeretne szippantani a Magányos hegy levegőjébe és látni szeretné a Megyét.

Akinek nem ajánlom: Irtózatos csata-feelinget maga előtt dédelgető, Király visszatér flashbackre vágyó popcorn fogyasztóknak.