Fincher úgy játszik az idegeinkkel, mint ördög a templomi orgonán. Nekünk bejött a Holtodiglan.
Vagy 20 perc kellett a film vége után mire rá jöttem, miként is működik David Fincher legújabbja a Holtodiglan, ami folytatja azokat a fincheri hagyományokat, amit a mester a Harcosok klubjával, a Hetedikkel vagy éppen a Játsz/Ma filmekkel megalapozott. A kérdés már csak az, hogy minden amerikai háziasszony képzelete ilyen szabadon szárnyal-e?
– Vigyázat, akár spoileres is lehet! –
A történet középpontjában egy kertvárosi amerikai házaspár áll. Ez az egyetlen dolog, amit biztosan tudunk, az összes többi pedig egy a főszereplőnőnk által pillanat alatt kitalált és végigfuttatott történet részletei. Ez az a fajta sztorivezetés, amit az Játsz/Má-ban is láttunk, ahol a néző végig bizonytalanságban volt tartva, mi is az ami a valóság, és mi az ami a játék része. Itt azonban a duplacsavar esete áll fent. Hiszen a filmben végig két nézőpont ütköztetése folyik, a férj és a feleség szemszögéből is látjuk az eseményeket. Ahol azonban a végső csavar megismerése után jövünk csak rá, hogy a teljes kép összeállásához Fincher végig kis apró mozaikokat hullajtott el. A mozgató erő pedig annyira emberi, hogy a film végén a homlokunkra csapunk, hát persze!
Jó élet, biztonság, odaadó férj, hűség, izgalmas házasélet, gyerekek. Mind-mind olyan dolog, ami az anyagi léten túl egy középkori nő vágyainak netovábbja. Ez az, ami folyton ott lebeg minden normális szociális körülmények között felnőtt lány fejében, és ez az amiért -ahogy mondani szokták- ölni is tudna. Ez a fajta lelki mozgatóerő tulajdonképpen nemzet és kontinens függő. Ami továbbiakban megkülönbözteti a feleségeket az csupán annyi, hogy ki az aki meg is meri tenni, hogy kezébe vegye házassága és sorsa irányítását és ki az aki csak ábrándozik róla, hogy minden úgy alakul, ahogyan ő akarja.
A film végig tudja tartani ezt a koncepciót az egyetlen kivetnivaló, hogy lassan döcög előre. A korábban említett Fincher filmek ereje pont abban volt, hogy megtalálták a megfelelő ritmust, ez pedig már-már túl lassú a műfajhoz képest. A 149 perces játékidő azonban egyáltalán nem lassú vagy unalmas. Amire az események megérnek, a dramaturg pont ott gyorsít be és ad egy újabb löketet, ha úgy tetszik egy újabb csavart a filmnek. Az a fajta kétnarrációs történetmesélés amit alkalmaznak igen jól működik. Affleck pedig bármennyire is hozza aszokásos félszegmosolyos macsót, még mindig el tudja vinni hátán az egész filmet. Rosamund Pike azonban még Affleckra is rátesz egy lapáttál, és megmondom őszintén, én is zárt ajtó mögött mernék csak aludni, ha vele egy házban kellene álomra hajtanom a fejem.
Összegzés:
A Holtodiglan egy kissé vérszegény, Fincher korábbi nagyon ütős thrillereihez képest. A történet agymozgató. Affleck biztosat hoz, Pike ijesztőt. A feszültség végig megtartott, a befejetés pedig tuti, hogy azt mondatja veled, hogy: Na ez meg mi volt? És kell egy Bár.
Értékelés: 8/10.
Akinek ajánlom: Adrenalin hiányban szenvedőknek és azoknak akik nem tudják értékelni a szingli lét örömeit.
Akinek nem ajánlom: Hűtlen férjeknek, akik annyira nem törődnek a feleségükkel, hogy azt sem veszik észre, ha az asszony televeszi tech-kütyükkel a fáskamrát.