Mozikban a Karlovy Varyban három díjat nyert Szabadesés

Meg Denzel Washington és a cuki delfinek. Mozibemutatók a hétre.

szabadeses-magyar-film02-r

Groteszk világok egymásra pakolva

Szabadesés – A Hukkléval robbant be, majd a Taxidermiával fokozta az élvezeteket Pálfi György. Akinek munkáját legutóbb Karlovy Varyban ismerte el a filmfesztivál zsűrije. Pálfi a legjobb rendező díját nyerte el, a film pedig különdíjas lett. Sőt, az Europa Cinemas hálózat elismerését, az Europa Cinemas Labelt is ez a film kapta meg. Nem csoda hát, ha a magyar filmet díjazó hazai közönség már nagyon várta a Szabadesést. A film egyébként azt próbálja meg bemutatni, hogy az egymás mellett, fölött vagy alatt élő emberek, annak ellenére, hogy egyezik a címük, mennyire nem is hasonlítanak egymásra. Sőt, ahány lakás annyi különös, groteszk, furcsa történet.

Denzel irtó pipa

A Védelmező – Denzel Washington megint irtó kemény. Valahogy mostanában őt is ezek a szerepek találják meg, hát lelke rajta. Most egy exkommandós, igazságot kereső, lányokat megmentő védelmezőt hoz. A történet szerint főhősünk egy fiatal lányt ment meg, ezzel pedig elindítja a lavinát. Egyre mélyebben ássa bele magát az alvilágba, ahol az igazságszolgáltatás sokszor már tehetetlen, azt ő megoldja egy torokátvágással. Akciószeretők, hajrá!

Cukiságok egy tartájban

Delfines kaland 2. – 2011-ben jött a Delfines Kaland, ami olyasféle bájos családi szórakozást nyújtott, amit mozifilm már régen kínált. Megható volt, szórakoztató és azért valljuk be a giccshatáron néha, néha átbillenő, de azért még a végeredményen nem rontó alkotás. És mit hoz az élet? Winter delfin társat kap, egy Hope nevű baby delfint, aki még inkább igényli az emberi gondoskodást és törődést. Cukiság faktor nagyon ki fog lengi, előre szólok. Az IMDB-n egyébként néhány tizedet eltekintve a két film hasonlóképpen szerepel, így aki bírta az elsőt, ezt is szeretni fogja.