Halni tudnál az unalomtól

A Sin City második része a szereplőkön kívül semmit sem tudott átmenteni az első filmből.

MV5BMTM5MDQ3MDIzOV5BMl5BanBnXkFtZTcwNzEwODIxOQ@@._V1__SX1303_SY548_

Életemben nem ültem még neki olyan nehezen filmkritikának, mint a Sin City esetében. A dolognak pedig prózai oka van, az alapművet és a 2005-ben belőle készült filmet nagyon szeretem, az Ölni tudnál érte alcímet kapott második rész közben azonban annyira untam magam, hogyha most találkoztam volna először a Frank Miller történetével, egészen biztosan a pokolba kívánnám.

MV5BMTYxNzg4ODIxOV5BMl5BanBnXkFtZTgwMzg3NzIxMjE@._V1__SX1303_SY548_

Mi lett veled, Frank?

 

A képregényipar ünnepelt alkotója nagyjából a 2005-ös Sin City után gajdult meg, addigi korszakalkotó műveit után pedig silány mozifilmeket kezdett el produkálni. Idén előbb a 300 emlékét mocskolta be, most pedig a Sin Cityvel teszi ugyanezt. Klisés, lapos történeteket produkál, ellentétben a korábbi ravasz és többcsavaros sztorikkal. Lehet ez az ára annak, ha valaki a tehetségét aprópénzre váltja? A 300 Birodalom hajnalával pontosan ugyanaz a probléma, mint ami a Sin Cityvel is lett. Sehova nem tartó, előre kottázható történet, ami olyan messze áll a korábban kapott mesterműtől, mint a Disney ’90-es években VHS-re küldött egészestés animáció filmjeinek folytatásai.

MV5BNzA1ODUzNjc3OF5BMl5BanBnXkFtZTgwMTgxODg4MTE@._V1__SX1303_SY548_

Merész volt, forradalmi, és alapjaiban mutatta meg, hogy a képregénykockák lépésről-lépésre vászonra küldése is lehet olyannyira tökéletes, hogy megbolondítsa a moziipart. Frank Miller film noir-os képeinek élő szereplős változata is volt legalább annyira tökös, mint a kétdimenziós papíreredeti. Ez volt a SinCity igazán átütő varázsa, ami a füzetek ismerőit lebilincselte, a képregényt nem olvasókat pedig egy pillanat alatt megnyerte.

MV5BMTQ3ODY4MTQ2NF5BMl5BanBnXkFtZTgwMDgxODg4MTE@._V1__SX1303_SY548_

Izzadságszagtól bűzlő sikátorok

 

A szereplők, a képi megjelenés és a dramaturg hű maradt ez első filmhez. Az eredeti jó receptet ez esetben nem változtatták meg. Az Ölni tudnál érte az azonos című, nálunk is megjelent kötet gerincén alapszik. Ez tökéletesen követi a füzet hasábjait.  Mondjuk, annyi hibádzik, hogy a Jessica Alba által életre keltett Nancy ott tök pucéran riszálja magát a bárban, a filmben pedig nem. Sajnos amilyen jól működött a sztori a lapokon, most annyira vontatott lett.Akárcsak a másik két fejezet, ez is lassú és körülményes. Ez a Sin City nem az, amit 2005-ben olyan sokan megszerettünk. Ez már egy kommerszebb és csalódásra okot adó variáns, ami szájbarágós és unalmas.

MV5BMTQzMDg5MTAxOF5BMl5BanBnXkFtZTgwMDIxNTA0MjE@._V1__SX1303_SY591_

Értékelés: 6/10.

Akinek ajánlom: Azoknak akik, film noiros hangulatot szeretik csöcsökkel és vodkával turbózni.

Akinek nem ajánlom: Azoknak, akiket idegesít ha egy művészeti ágazat mérföldkövéből bazári giccset gyártanak.