Túlkoros osztag grasszál a Bűn városában

Végre újrabb Sin City film örvendezteti meg a Miller rajongókat. Ezen felül táncos film és a Jonah Hill – Channing Tatum páros veszi még be a mozikat.

MV5BMjI0OTk2NzM1NF5BMl5BanBnXkFtZTgwMjgxODg4MTE@._V1__SX1218_SY859_

A múlt heti képregény-film után most is kapunk egyet. Bár igaz a stílus és a mondanivaló nagyban különbözik. Ezen kívül a 21 Jump Street folytatása és egy táncos mozi kerül még a szombathelyi mozikba.

 

Második kötet

Sin City: Ölni tudnál érte – Magyarországon a Sin City mánia az első filmmel, még 2005-ben gyűrűzött be. Az egyik hazai kiadó meg is lovagolta és jó néhány kötetet ki is adtak akkor. A kezdeti lelkesedés mára egy kicsit alább hagyott, és a második filmet is húzták-halasztották, egészen addig, amíg az első film után 9 évnek kellett eltelnie, hogy újra vásznon lássuk Marvot, Hartigant vagy éppen a kis Nancy Callahant. A mostani történet főhőse Dwight, akit egy kissé átnyomnak a palánkon. A szálak mozgatója pedig egy nő, Ava, akit a bombázó mellű Eva Green alakít. Az eredeti sztori elég jól csűri csavarja a dolgokat, a kérdés már csak az, hogy mennyit tesznek még hozzá. Az IMDB szerint ez a film kissé elmarad az első résztől, az 8,2/10-et, ez csak 7,6/10-et kapott az összesítésnél.

Rabló-pandur

22 Jump Street – A túlkoros osztag – Akár csak a Sin City estében, most sem fogunk nagyon zsákbamacskát kapni. A Jonah Hill – Channing Tatum páros a 21 Jump Street – egy eredetileg 1987 és 1991 között futott tévé sorozat, többek között Johnny Depp főszereplésével – két töketlen zsaruját hozva elég pénzt termelt ahhoz, hogy újra bevessék őket. A két kopasznak most középiskolásnak kell álcázniuk magukat közben pedig egy kábítószerügyet kéne felgöngyölniük. A stáb egytől egyig ugyanaz, mint aki az első részt is összehozta. Szóval akinek az tetszett, irány újra a moziba be!

 

Én táncolnék veled

Step UP – All in – Most mit ragozzak ezen túl: egy táncos film, sok tánccal.