Hódító hódok – Vad Szigetköz

A Vad Magyarország operatőre ezúttal saját filmet rendezett, amiben Európa legnagyobb szárazföldi deltáját mutatja be. Mesterien.

1800010_497592410351093_970583218_o

2011-ben mutatták be a honi mozikban – sajnos a kópiaszám alacsony mivolta miatt viszonylag kevésben egyszerre – Török Zoltán Vad Magyarország című természetfilmjét, ami végre hosszas böjt után újabb minőségi darabbal gazdagította a magyar természetfilm-gyártást. A filmoperatőre Mosonyi Szabolcs aztán újabb lépésre szánta el magát, és amíg Török éppen Dél-Amerikában forgat újabb anyagokat, addig ő elkészítette a Vad Szigetközt. A végeredmény pedig éppen annyira magas színvonalú, mint amilyen a korábbi film volt. A Vad Szigetközt csütörtöktől vetíti a Savaria mozi Szombathelyen, most belekukkantottunk.

3

Hódok, héják, kormoránok

Akárcsak a korábbi filmnél, most is főszereplőket választottak az alkotók a történethez. Amelynek terepe a Duna által körbefogott és mostanra már szabályozott Szigetköz, amiben megbúvó vizes élőhelyek, de olyan nagy vadaknak mint a szarvasoknak, élőhelyéül szolgáló szigetek is vannak. Főszereplőink egyébként ezúttal a kölykeit nevelgető és a várát toldozó-foldozó, nagy természeti kép átrajzoló hód, a halak falánk fogyasztójának számító kormorán és a fiókáival a nádasban prédára váró héja. A „főszereplőkön” kívül természetesen nagyon sok más a Szigetközben élő állattal is megismerkedünk. A film pedig bravúrosan ötvözi a szórakoztatás és az oktatás kettősét, közben pedig testközelbe hozza a Magyarországon már évezredek óta itt élő élőlények sokaságát.

vad_szigetkoz_4

Párhuzamok

Mosonyi Szabolcs le sem tagadhatná korábbi munkáit, hiszen nagyon sok párhuzam fedezhető fel, a mostanra már remélem minden iskola könyvtárában fellelhető, Vad Magyarország és a Szigetköz között. Akár strukturálisan, akár pedig a bemutatás módját illetően, nagyon sok a hasonlóság. Látványos vadakban és természeti eseményekben ugyan meglehetősen véges a magyar fauna, így ez főképp ennek a számlájára is írható. Ugyanakkor a film minden egyes kockáján érezhető, hogy az alkotók ezer fokon égve igyekeztek szeretettel megmutatni, mindazt, ami még a rutinos természetjáró szeme elől is rejtve marad.

vad_szigetkoz_2

Gondolták volna, hogy amíg a magyar madarak jó része télen elvándorol délre, addig mi ugyanúgy vendéglátók vagyunk északi szárnyasoknak? Vagy, hogy a Duna egyes halfajai csak emberi segítséggel tudnak szaporodni? Esetleg, hogy nappal a harcsától nem kell tartania a kishalaknak? Nem?! Akkor irány a moziba be és vigyék magukkal a legkisebbeket is, hiszen ezt a filmet ismét mindenkinek látnia kell.

4899942_d439a9a8b57af315277f2e7e9eaf0a4a_m

Az oktatást pedig a filmet vetítő Savaria mozi olyannyira szívén viseli, hogy az iskolás csoportoknak előzetes bejelentkezés után műsoron kívül is vetít.

 

Jah igen, értékeljünk.

Csak azért mert a Vad Magyarország olyan magasra tette a lécet: 8/10.

 

Akinek ajánlom: Tanulni, szórakozni vágyó természetbarátoknak, akik olyan aspektusokból is látni akarják az élővilágot, amikből e nélkül a film nélkül nem fogják.

 

Akinek nem ajánlom: Dinókra, robbanásokra és George Clooneyra vágyó mozizóknak. Mert ebben a filmben bizony egyik sincs.