Ha a Smaug pusztaságának fele a vágószoba padlóján landolt volna, most mi is boldogabbak lennénk.
Kár lenne tagadni, hogy az egyik legkorrektebb és legkomplexebb könyv adaptáció – persze, ha figyelembe vesszük az alapmű méretét és annak szerteágazó könyv síkon mozgó háttértörténeteit is – az a Gyűrűk ura. Amelyet ugye nagyon sokan emlegetnek trilógiaként, ám már maga a könyves megjelenés is azért lett három kötetre osztva, hogy a vásárlók könnyebben fogyasszák és a kiadó a Hobbit sikere után többet kaszáljon belőle. Nos, pont a már említett indokok mentén haladva juthatunk el arra következtetésre, hogy bármi ami a Gyűrűk ura előzménye, folytatása vagy bármi módon kapcsolódó történet Középföldéhez, egy olyan buktatókkal teli kihívás, amit csakis a realitások kezelésével vitelezhető ki. Vagyis Peter Jackson jobban tette volna, ha a földön marad és nem képzeli azt, hogy a Gyűrűk ura léptékeihez képest soványka könyvből képes lesz egy a már sokat emlegetett Egy Gyűrű történetéhez hasonlót összehozni. Lévén, hogy ott pont attól működtek a dolgok, hogy az eredetileg a könyvben megtalálható nagyon sok kis melléktörténet ki lett rostálva és sebészi precizitással lett bemutatva az, ami a főszálhoz hozzánőtt.
Hogy mi is a Hobbittal a legnagyobb bajom? Amikor kiderült, hogy az eredetileg 2 részre vágott filmet, 3-ban mutatják be és mindegyik karcolja majd a 3 órát, akkor nyugtatgattam a környezetem. Hogy Peter Jackson, aki milliárdosként is gagyi sportcipővel hordja a méregdrága öltönyt és aki a Tolikien örökség legnagyobb ismerője, majd jól összedolgozza a függelék történeteket és végre egy kerek egészt fog alkotni a Gyűrűk ura mítosz. Ugyanis maga Tolkien is többször hozzányúlt műveihez, hogy a történetekben ne legyen ellentmondás. Ám a Smaug pusztasága végéről kifáradva már nem tudom tovább védeni Jacksont. Ugyanis a Hobbit második harmadának fele a vágóasztalon kellett volna, hogy landoljon. A film felénél már feszengve a moziszékben azt kívántam, hogy azok a k*rv* törpök menjenek már be ahhoz a b*szott sárkányhoz, ugyanis erre vagyunk mi most kíváncsiak. Nagyon nem érdekel a tündék és törpök közötti szerelmi háromszög, sem a Tóvárosi belviszály, sem pedig az orkok vergődése.
A Gyűrűk urában ezek mind kellett a karakterek motivációjához, de itt abszolút felesleges. És amíg az előző filmből vártam a bővített kiadású DVD-t, addig a Hobbitból pont hogy a szűkítettre áhítoznék. És ha Jaskson nem lenne olyan mint a kezdő újságíró, aki azt hiszi, hogy a mennyiség jelenti a minőséget, akkor akár túl tudott volna lépni saját árnyékán is. De pontosan ugyan azt teszi mint Lucas a Csillagok Háborúja előzménytrilógiával. Komolytalanná teszi a korábban kialakított képet.
Azért nem mondanám, hogy a Samug pusztasága csapnivalóan rossz lett. Mert a Középfölde varázs most is hat. A helyszínek zseniálisak, a WETA megint kitett magáért így a CGI és az egyéb látványelemek is természetesnek hatnak, Gandalf megint az imádni való, bölcs, öreg, tökös mágus és Bilbó jellemfejlődése is kezd kibontakozni. Ami pedig még inkább dicséretre méltó, az a sárkány kinézete. Sokan próbálkoztak már meg sárkányt ábrázolni, de valahogy soha nem lett belőle olyan pikkelyes fenevad mint amilyent az ember képzelete megszül, de most Smaug előtt le a kalappal. Nem csak a kinézete lett király, de az inak megfeszülése, a bőr elernyedése és újbóli kisimulása, a pikkely páncél textúrája, mind egy mestermű része.
Ugyanakkor mégsem tudom megbocsájtani azt a plusz egy órát, amivel Jackson a csak úgy megdúsította a filmet, elvéve annak minden feszességét és dramaturgiai arányosságát. És ha már második rész egy háromrészes filmfolyamban, akkor bizony az íratlan szabályoknak megfelelve egy sötét hangvételű drámát kellett volna kapnunk. Hát ezt sem sikerül betartani.
Értékelés: 6,5/10 (Rövidítve: 9/10)
Akinek ajánlom: Herpetológus doktoranduszoknak, akik hajlanak egy kicsit az aranyművesség és az irodalom tudományok irányába.
Akinek nem ajánlom: Rövidfilmek szerelmeseinek és azoknak akiket a hideg verejték lep el, ha meglátnak a sarokban egy pókot.