Javában tart A szürke ötven árnyalata forgatása Vancouverben

Meg még egy csomó dolog történik épp a filmes világban. Hírcsokor mára.

Fifty-Shades-of-Grey-Starts-Filming-in-Vancouver

Amit Alec Baldwin megbánt 

Ritkán tart önvizsgálatot Alec Baldwin, de azt megbánta, hogy a Vadászat a Vörös Októberre című kémthriller főszerepe után nem vállalta el a következő filmet, amelyben ismét Jack Ryan CIA-elemzőt játszotta volna. Az újabb produkció a Férfias játékok volt, amit Harrison Ford vitt sikerre, akárcsak a következő részt (Végveszélyben). Azt, hogy Baldwin sajnálja a történeteket, onnan lehet tudni, hogy a Jack Ryan: Árnyékügynök című új thriller főszereplője, Chris Pine beszélt erről a színésszel. „Egy animációs film szinkronizálásán futottunk össze Aleckel – meséli Pine. – Én épp azokban a napokban emésztgettem, hogy megkaptam az új Jack Ryan-film főszerepét, ezért megkérdeztem Alectől, milyen tanácsot tudna adni. Ő erre a vállamra csapott, és azt mondta: öcsém, ne szállj ki belőle!”

Baldwin ezzel arra utalt, hogy a stúdió köztudottan a Jack Ryan-franchise felélesztésére készül. Ha a Jack Ryan: Árnyékügynök sikeres lesz, Tom Clancy leghíresebb hőse több folytatásban is visszatér majd.

A Jack Ryan: Árnyékügynök rendezője Kenneth Branagh, egyben a főgonoszt is ő játssza, a főhős feleségét Keira Knightley, mentorát Kevin Costner alakítja.

(Jack Ryan: Shadow Recruit – hazai bemutató: 2014. január 16.)

 

Wahlberget Ted tanította meg robotolni

 

Rengeteg színész panaszkodik arra, milyen szörnyű a zöld képernyős munka – vagyis az olyan filmfelvétel, amikor egy zöld fal előtt kell állni, és elképzelt lényekkel kell beszélgetni, mert a hátteret és a többi szereplőt utólag, számítógéppel alkotják meg és illesztik a képbe. Mark Wahlbergnek ebből bőven kijutott az új Transformers-filmben, de meg se kottyant neki, mert nagy rutint szerzett már a Ted című vígjátékban, ahol szintén komputeranimációs partnerrel játszott együtt. „A Tedben megszoktam, hogy olyasvalakivel beszélgetek, aki nincs is ott – meséli Wahlberg. – Ennél sokkal cikibb volt, amikor verekedni kellett a mackóval, és 12 órán keresztül hemperegtem a díszletben egyedül. Amikor a stáb nem rajtam röhögött, szendvicset evett, engem meg majd szétvetett a méreg, de iskolának azért tényleg jó volt. A Transformers robotjait már simán oda tudtam képzelni magam elé, és azt is gyorsan megszoktam, hogy folyton fölfelé kell beszélni.”

(Transformers: Age of Extinction – hazai bemutató: 2014. június)

(Ted 2 – hazai bemutató: 2015. július)

 

Amanda Seyfried mindent DiCapriónak köszönhet

 

Bátran elismeri Amanda Seyfried, hogy első nagy szerelme Leonardo DiCaprio volt, sőt miatta döntött úgy, hogy a színészi hivatást választja. „Amikor megnéztem őt a Titanicban, azonnal belészerettem! – meséli a színésznő. – Úgy éreztem, nincs nála szebb srác a világon. Az is mélyen meghatott, hogy a film végén mindenki egy emberként bőgött a moziban. Elhatároztam, hogy én is ott akarok lenni a vásznon, hogy miattam is ennyire sírjanak vagy nevessenek az emberek.”

Elmondható, hogy Amandának teljesült az álma, hiszen olyan megasikereket tudhat a háta mögött, mint a Mamma Mia! és A nyomorultak. Hamarosan egy vicces westernben láthatjuk (A Million Ways to Die in the West), amelyet Seth MacFarlane, a Ted alkotója rendez, sőt ő az egyik főszereplő is.

(A Million Ways to Die in the West – hazai bemutató: 2014. május)

Vitaminbombával turbózza magát A szürke ötven árnyalata sztárja

Javában tart A szürke ötven árnyalata forgatása Vancouverben. Nagy a nyomás a film főszereplőin, hiszen napjaink egyik legnépszerűbb regénye kerül vászonra, s ezért hatalmas a várakozás. Dakota Johnson, a női főszereplő már csak emiatt is rengeteget edz és vitaminkoktélokat iszik, hogy formában legyen. „Természetesen jól akarok kinézni meztelenül, ezért már hónapokkal a forgatás kezdete előtt szinte beköltöztem a konditerembe, és most sem hanyagolom el a gyúrást meg a lazítást – meséli a fiatal színésznő. – Emellett frissen préselt gyümölcs- és zöldségleveket iszom egész nap, mert a rengeteg vitamin csökkenti stresszt, szépíti a bőrt és még jobban is alszom tőle.”

További jó hír, hogy a forgatáson már elcsattant az első csók a két főszereplő, Dakota és Jamie Dornan között, s mindenki elégedetten konstatálta, hogy megvan a kémia, ami nélkül a film nem működne.

(Fifty Shades of Grey – hazai bemutató: 2015. február)