Triplájára nőtt a fegyveres erőszak az utóbbi 30 évben a hollywoodi filmekben

Megtriplázódott a fegyveres erőszak ábrázolása a hollywoodi filmekben 1985 óta egy amerikai tanulmány szerint.

 dark-knight-rises-feedback

Többször jelent meg fegyveres erőszak a szülői felügyelettel 13 éven felüliek számára ajánlott produkciókban tavaly, mint a 17 éven felülieknek ajánlott filmekben. Az ötvenes évek óta a filmekben ábrázolt erőszakos cselekmények száma megduplázódott – állítja az American Academy of Pediatrics kiadványában publikált tanulmány.

A kutatás vezetője, Daniel Romer kollégáival 1950 és 2012 között minden év harminc legnézettebb filmjét vizsgálta meg. Az utóbbi hat évtized 945 filmjében összesen csaknem 18 ezer erőszakos jelenet volt. Az 1985-öt követő évek 420 alkotásából 396-ban fordult elő erőszak, és 783 esetben fordult elő fegyverhasználat.

Az Ohiói Állami Egyetem és a Pennsylvania Egyetem Annenberg Közpolitikai Központjának közös tanulmánya kiemelte, hogy „nagyon sok fegyveres erőszak látható” az utóbbi években vetített olyan, gyerekek által is látogatható produkciókban, mint A sötét lovag, a Transformers 3., az Amerika kapitány: Az első bosszúálló, a Bosszúállók, A csodálatos Pókember vagy az Elrabolva 2.

A tanulmány szerzői figyelmeztettek: a szexuális tartalmú jelenek miatt gyakrabban kapnak a filmek magasabb korhatári besorolást, mint a fegyveres erőszak miatt.
Romer azt javasolta, hogy az Amerikai Mozgókép Szövetség (MPAA) értékelje át besorolási rendszerét, hogy hatékonyabban védhessék meg a fiatal nézőket az erőszak látványától. A tudós szerint a fegyveres jelenetek miatt legalább 17 éven felüli besorolás járna.

A korhatáros besoroláson minden produkció átesik, a figyelmeztetés azonban nem akadályozza a mozikat abban, hogy bárkit, akárhány éves is, beengedjenek egy filmre, ha jegye van – emlékeztetett a BBC News.

 -mti-