Börtönből menekülős filmben végre egymásért küzd Sly és Arnie. A végeredmény: remek szórakozás.
Az Expendables-szel elkezdődött és a mai napig hullámokat verő VHS sztárok exhumálása tovább gyűrűzik. De mi mozi barátok ezt abszolút nem bánjuk. Főleg ha olyan csemege adatik meg, amire már évtizedek óta várunk, ez pedig, hogy két nagyágyú végre együtt szerepeljen a vásznon és egy közös ügyért vessék egymásnak vállaikat. Arnold Schwarzenegger és Sylvester Stallone ez eddig pedig egyszerűen nem volt hajlandó ezt a szívességet megtenni. Egy kicsit olyan ez, mint a DeNiro – Pachino páros, akik szintén addig vártak a közös mozival, amíg végül már két majdhogynem kiégett vén szivar lettek. Az egyetlen hasonlóság ez esetben csupán 50 Cent. Aki mind a két filmben szerepel, de ezen túl a Törvény gyilkosa és a Szupercella semmiféle hasonlóságot nem mutat. Utóbbi ugyanis olyannyira figyelembe veszi a két izom-matuzsálem korát és karakterét, hogy amennyire lehet komolyan venni, olyannyira pont, hogy komolytalan is.
Sly és Arnie – mert, hogy mind a ketten legalább annyira jó ismerőseink, mint a szomszéd Márti néni – folytatja azt a könnyed vonalat, amit a Feláldozhatókban elkezdtek. Bár semmiképpen sem esnek át a ló túlsó oldalára. Hiszen a Szupercella olyan jelenetekkel van teli, ami egyszerre nyomasztó és figyelemfenntartó, a „dobozos” színnél pedig úgy izgulunk régi jó barátunkért, hogy a mozi szék karfája véraláfutásos lesz.
Meglehetősen borúlátó voltam a filmmel kapcsolatban, az USA-ban ugyanis olyan harmatgyengén nyitott, hogy épp a gyártási költséget vissza tudta hozni. Most pedig azt mondom, hogy nem értem az amerikai kollégákat. A film egy nagyon jól sikerült alkotás. Sly hozza szokásos, magabiztos figurát, akinek rengeteg kelepcéből kell kijutnia, hogy bizonyítsa ismét ő a legjobb. És bár Schwarzeneggernek a történet szempontjából mellékszerep jut, ez egy pillanatig sem látszik a vásznon. Ő az, aki igazán lubickol a szerepében és talán nála érezhető az a legjobban, hogy tisztában van vele: a mozi nézőket, hogy tudja leginkább kiszolgálni. De ha már a szereposztásnál tartunk. Vinnie Jones a szokásos elmebeteg nézésű pszichopatát hozza. Aki pedig a legjobb tenyérbe mászó, pocája díját megkaphatná idén az a börtönparancsnokot alakító Jim Caviezel. Már imádni valóan gennyláda.
A Szupercella egy alaposan megírt forgatókönyvön alapszik, ahol azért be-becsúszik egy-egy klasszikus akciófilmes panel, de ezt meg lehet bocsátani. A bezártság érzés teljesen átjön, ahogy a reménytelen kiútkeresés is bőszen redőzi a homlokunkat. A két nagy öreg nem arra utazik, hogy egymást lejátsszák a vászonról, hanem sokkal inkább érződik, hogy egymás alá dolgozva próbálják kihozni a legtöbbet a jutalomjátékból. Mert ez bizony jutalom, színésznek és nézőnek egyaránt.
Azért Remény rabjai szintű történetet senki ne reméljen, de egy könnyed kora esti 116 perc eltöltésének a legszórakoztatóbb opciója megnézni a két jó ismerőst.
Akinek ajánlom: Slyt nem az Oscarban és Schwarzit nem az Ovizsaruban megkedvelt börtönőröknek.
Akiknek nem ajánlom: Klausztrofóbiával küzdő, német káromkodást nem tűrő pacifistáknak.