Animációs film eleveníti fel Mao Ce-tung fiatal éveit Kínában

Hogy emberi oldalát is minél többen megismerhessék az egykori kommunista vezetőt.

Mao-Ce-tung

A 30 millió jüan (egymilliárd forint) költségvetésű filmet Mao születésének 120. évfordulóján, idén december 26-án mutatják majd be. A Mikor Mao Ce-tung fiatal volt című alkotás a Kínai Kommunista Párt és a Kínai Népköztársaság első elnökét nem mint államférfit ábrázolja, hanem újító módon Mao gyerekkorára, fiatal éveire koncentrál.

Az animációs film rendezője Lej Csün-lin a kínai sajtóban úgy fogalmazott: az elkészítésének utolsó fázisában járó film egyik célja éppen az, hogy a legtöbbször tévedhetetlenként és tökéletesként beállított Mao portréját árnyalják, és emberi oldalát közelebb hozzák. A történelmi hűség kedvéért a filmkészítők hatszáz embert küldtek a Honan tartománybeli Saosanba, ahol az egykori kommunista vezér gyermekkorát töltötte, hogy történeteket, anekdotákat gyűjtsenek Maóról. Lej szerint a visszaemlékezésekből az derül ki, hogy Mao nagyon okos, önálló gondolatokkal rendelkező kisgyerek volt, emellett pedig – mint minden más gyerek – csintalan is, amit az animációs filmben is megörökítenek.

A fiatalkori Mao ábrázolása mellett is előzmény nélküli, hogy a legfelsőbb vezetés egyik prominens tagját rajzfilmfiguraként ábrázolják. A rendezőnő tapasztalt animációs filmes: ő jegyzi a legrégebben futó kínai mesefilm-sorozatot, a háromezer epizód felett járó Kék macskát is. Kínai sajtóértesülések szerint a Mao fiatalságáról szóló animációs filmből háromdimenziós változat is készül majd, s azt Kína kontinentális területei mellett többek közt Hongkongban is bemutatnák, sőt, angol nyelvű verzió készítését is tervezik.

-mti-