Orson Welles 30 év után előkerült némafilmjét láthatta az olasz közönség

A vígjátékot szerdán láthatta elsőként a Pordenonéban megrendezett Giornate del Cinema Muto némafilmfesztivál közönsége. A Too Much Johnson Welles első filmrendezői munkája volt, ám három évtizedre eltűnt és a pordenonei Cinemazero kulturális központ munkatársai találták meg. Az olasz fesztiválon akkora volt az érdeklődés a film iránt, hogy további vetítéseket kellett beiktatni – írta a The Daily Telegraph online kiadása.

orson3_2639335b

 

A 40 perces, egy színpadi mű részének szánt alkotást, amelyben az ifjú Joseph Cotton által játszott hős szeretője dühös férje elől menekül, Welles három évvel az Aranypolgár előtt forgatta, de nyilvánosan sohasem vetítették. A színházigazgató Welles ezzel a produkcióval debütált rendezőként.

 

A filmre detektívregénybe illő körülmények között bukkantak rá egy költöztető vállalat raktárában – mesélte Paolo Cherchi Usai filmrestaurátor, aki szerint a tekercsek meglepően jó állapotban kerültek elő annak dacára, hogy nem tárolták őket megfelelően. Csupán az egyik szalag sérült komolyabban, azt Hollandiában restaurálták.

 

A film helyreállítását és felújítását zömmel Usai végezte a rochesteri George Eastman House filmintézetben. Az eredeti kópiát most ott őrzik. A ritkaságot jövő héten vetítik le az Egyesült Államokban.
A helyzetkomikumokra épülő vígjátékban Edgar Barrier, Arlene Francis és Ruth Ford mellett maga Welles is megjelenik rendőrként egy kisebb szerepben.

 

Az 1985-ben elhunyt Welles sohasem nem engedélyezte a film bemutatását, mert úgy gondolta, a színpadi kontextus nélkül nem érthető. Saját kópiája a madridi villájában 1970-ben kiütött tűzben pusztult el.

-mti-

Hozzászólások lezárva.