November végétől látható az Overdose-ról készült dokumentumfilm

Egészestés dokumentumfilm készült Overdose-ról, az utóbbi idők legsikeresebb magyar színekben versenyző lováról. A premier november 28-án lesz az HBO csatornán és az HBO GO-n.

800px-20090419_Overdose_Soumillon

Az HBO és a Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával, a Filmteam Kft. produkciójában készült filmet Ferenczi Gábor rendezte, akinek a nevéhez fűződik A barátkozás lehetőségei című alkotás, amellyel a 2009-ben a 40. Magyar Filmszemlén a legjobb tévéfilmdíját nyerte el.

 

A filmalapnak kedden az MTI-hez eljuttatott közleménye felidézte, hogy a rendező alkotótársaival, Idrányi Flórával és Gül Togay-al 2008 novembere óta követte kamerájával az akkor még veretlen és nagy jövő előtt álló „csodaló” sorsát, a körülötte zajló eseményeket.

 

A dokumentumfilm Overdose betegségének, felépülésének és újrakezdésének időszakában a kulisszák mögötti világba vezet, megismerhetjük Overdose tulajdonosát, trénerét és munkalovasát, a ló pályafutásának küzdelmes, több érzelmi szálon futó drámai történetét – áll a közleményben.

 

A film az HBO Magyarország és a Magyar Nemzeti Filmalap tavaly októberben kezdődött hosszú távú együttműködése keretében jött létre, amelynek célja egészestés kreatív dokumentumfilmek közös létrehozása.

 -mti-