Robotpornó sav fröcsögéssel (filmkritika)

A 3D üt, a szörnyek nagyon jól néznek ki, de az egész Tűzgyűrű ennyiben kifullad.

pacificrim_jaegers_wallpaper

 Sokáig zseninek tartottam én magam is, a különleges látásmódja miatt, Guillermo del Torot. A rendező elsőként a különös hangulatú és logikus biológiai szabályok mentén megalkotott óriás rovarokkal sokkolt a Mimicben, aztán jött az egyébként sem hétköznapi képregényhős, a Pokolfajzat élőszereplős változata, amelynek sikere akkora volt, hogy a második rész is megszületett. Mintha ennyi elismerés nem lett volna elég del Toronak, megcsinálta a Faun labirintusát, ami végképp megpecsételte sorsát és megkapta a csak keveseknek adható filmes zseni jelzőt. Hősünk ezen felbátorodva azt gondolta, csinál valami grandiózusat és végre leteszi a névjegyét a pénzcsinálók közé. Csak éppen pont azt felejtette el del Toro, hogy a látvány még nem minden, némi történet valamint karakter ábrázolások, logikusan felvezetett ív és egy egységet alkotó párbeszéd halom is kell egy jó filmbe. A Tűzgyűrű ezek többségéről megfeledkezik és pont olyan mint egy pornó, ahol a mindenki által várt akciók között bárgyú, néhol már-már cikinek számító dialógusok oltják ki a mindenkit székbe szögező csihi-puhit.

 pacific-rim

A már a trailer által is vázolt történet szerint a Csendes óceánban egy másik világra nyílik átjáró ahonnan egyre másra bukkannak elő a szörnyek, amiket a nemzetek által épített óriásrobotok gyűrnek le. Nos, ennyi a történet, nem csak dióhéjban de úgy egészben is.

 header-pacific-rim-epic-wondercon-trailer-unleashes-jaeger-fury

A film azért kacérkodik egy kicsit az alternatív jövő villogtatásával és megpróbál a nemzetek szubkulturális jegyeinek felsorakoztatásával különleges karakterformálásokba bocsátkozni, de az egész kábé annyit ér, mint csirkének az űrprogram. Sablonos, előre kottázható a végkifejlettől kezdve az apróbb fejezetekig szinte minden. De kár keseregni, a film ugyanis agyalapi kielégülést szolgál mindenkinek, aki szereti az akciókra épülő, egy kutyagumi mondanivalóval sem szolgáló mozgóképalkotásokat. Egy valamit azonban le kell szögezni, ez a film nem lesz a nagybetűs nyári bluckboster, ahhoz jóval több kellene mint csutkára üríteni a plazmaágyút.

 pacific-rim-charlie-hunnam-shirtless

Láttunk már olyant, hogy egy viszonylag kisebb név vagy éppen névtelen színész is képes elvinni a hátán egy filmet. Csak, hogy iskolapéldát említsünk az Avatar jól mutatta ezt. De az, hogy a Tűzgyűrű legemlékezetesebb karakterei a két egyébként abszolút mellékszereplő Ron Perlman és, a már megjelenésével is mosolyra kényszerítő, Santiago Segura elég nagy aggodalomra adhat okot a forgatókönyvet szintén jegyző del Toronak. Ehhez pedig a szintén kiforratlan és csak nyomokban érzelmeket tartalmazó családi kötelékek silánysága vegyül, ami még tovább tépázza az amúgy sem túl magasztos akciók közti töltelék maszlagot. A logikai bukfencek pedig olyanok, még az ovisok is azt kérdezték kifele jövet a teremből, hogy a szörnyeket simán kettényiszáló kardot, mi a fenéért nem kapták elő bádoghőseink az első pillanatban.

 pacific_rim

De fenébe a filmművészet különböző rétegeinek feltárásával. A 3D nagyon szépen zongorázik a pupillánkon. A robotok nagyon királyul néznek ki, akár csak a szörnyek, amik több földi állat összegyúrt megtestesülései és van a filmben egy angol bulldog is. Egy mozijegyet ez mindenkinek meg kell, hogy érjen.

 F_Pacific_Rim_h_0713

Akinek ajánlom: Godzilla és Transzformersz rajongóknak, akik imádják az akciókat és az angol bulldgokat.

pacific_rim_2

 Akinek nem ajánlom: Veretes dialógusokat kedvelő, valódi színészi játékra igényt tartó film barátoknak.