Mel Brooks életműdíjat kap az Amerikai Filmintézettől

Életműdíjjal tünteti ki Mel Brooksot, a vígjáték mesterét az Amerikai Filmintézet (AFI) – közölte hétfőn a The Los Angeles Times online kiadása.

mel-brooks-spaceballs-2

Az elismerést az Oscar-díjas Martin Scorsese adja át Brooksnak a hollywoodi Dolby Színházban június 6-án. Scorsese 1997-ben ugyancsak megkapta ezt a díjat munkásságáért.

Brooks, aki már elnyerte a Tony-, az Oscar-, a Grammy- és az Emmy-díjat is, humoristaként kezdte pályafutását, íróként az ötvenes évek elején mutatkozott be a Your Show of Shows című híres Sid Caesar-műsorban.
Olyan mérföldkőnek számító vígjátékokat jegyzett szerzőként, rendezőként, és alkalmanként színészként is, mint az 1968-as Producerek, amelyért az Amerikai Filmakadémia forgatókönyvírói Oscarral jutalmazta, vagy az 1974-es Fényes nyergek és Az ifjú Frankenstein. Producerként pedig egyebek mellett Az elefántember és a Frances című nagy sikerű drámák is a nevéhez fűződnek.
„Mel Brooks több mint ötven éve a legnagyobb ajándékot adja a világnak – a nevetést” – fogalmazott Sir Howard Stringer, az AFI elnöke.
A díjátadó ceremóniát június 15-én a TNT tévécsatorna sugározza. A Turner Classic Movies pedig június 24-én egészestés válogatást nyújt a művész életművéből, amelynek során a ritkán látható 1970-es vígjátékát, a Tizenkét széket is levetítik.

Az AFI életműdíját 41. alkalommal adják át. Korábban John Ford, Orson Welles, Bette Davis, Alfred Hitchcock, Gene Kelly és Michael Douglas is megkapta az elismerést.

 -mti-