A nagy Gatsby nyitja meg a filmfesztivált

A Baz Luhrmann rendezésében készült produkciót versenyen kívül, a fesztivál hivatalos válogatásának részeként vetítik a világ egyik legrangosabb nemzetközi filmmustráján.

 

Az F. Scott Fitzgerald 1925-ben kiadott regénye nyomán született alkotás főszerepében Leonadro DiCaprio látható. A forgatókönyvet Luhrmann és Craig Peace írta. 

A cannes-i vörös szőnyegen a rendezőn és DiCaprión kívül megfordul majd a múlt század húszas éveiben játszódó drámában szereplő bollywoodi szupersztár, Amitábh Bácscsán is. 

„Mindannyiunk számára óriási megtiszteltetés, hogy A nagy Gatsby nyitja meg a cannes-i filmfesztivált” – fogalmazott közleményében Luhrmann. Izgatottan tér vissza a francia fesztiválra, ahol első filmjét, a Kötelező táncokat 21 évvel ezelőtt bemutatták – fűzte hozzá. Megemlítette, hogy Fitzgerald a regény néhány fontos részletét éppen a Cannes-hoz közel fekvő St. Raphaelben, egy villában írta. 

A fesztivál történetében a Fel! után ez lesz a második alkalom, hogy a megnyitó filmjét háromdimenziós formátumban nézheti meg a közönség – emlékeztetett a The Hollywood Reporter online kiadása. 

A nagy Gatsbyt 1974-ben Jack Clayton is megfilmesítette Francis Ford Coppola forgatókönyve alapján. Jay Gatsby szerepét akkor Robert Redford alakította.

 -mti-