Grace Kelly fiának nem tetszik a róla készülő film

II. Albert herceg szerint a produkció szükségtelenül állítja dicsfénybe édesanyja életét, és történelmi pontatlanságokat tartalmaz – idézte a kritikát a The Daily Telegraph online kiadása.

A hercegi család már eddig is számos változtatást javasolt a forgatókönyvben, amelyeket az alkotók figyelmen kívül hagytak, a szkript legutóbbi változatán pedig igazán megrökönyödtek. A palota ezért közleményt adott ki, amelyben merő kitalációnak minősítették a produkció egy sor jelenetét, és leszögezték, hogy ebből kifolyólag a film semmiképpen sem tekinthető Grace Kelly életrajzának.

A mozikba jövőre kerülő film főszerepét Nicole Kidman vállalta el, rendezője Oliver Dahan.

Az amerikai színésznő a világ egyik leghíresebb filmcsillaga volt, amikor 1956-ban hozzáment III. Rainier monacói herceghez. A hercegné 52 esztendős korában, 1982-ben hunyt el autóbaleset következtében. A film életének azt a szakaszát idézi fel, amikor a franciák számára adóparadicsomot jelentő hercegség feszült viszonyba került Franciaországgal. A produkció elsősorban azt emeli ki, hogyan támogatta férjét a fiatal hercegné a kínos diplomáciai botrány megoldásában.

-mti-