Gyermeklelkű Középfölde (filmkritika)

Hobbit szórakoztató és sokkal inkább simogatja gyermeki lelkünket, mint az a Gyűrűk ura tette.

Talán kevesebb bejelentés hozta lázba jobban a filmrajongókat, mint az, amikor kiderült, a Gyűrűk urát jegyző filmes stáb betámadja a Hobbit kötetet, hogy azt is filmre vigyék. Az szinte senkiben sem fogalmazódott meg, hogy a Star Wars előzmény-trilógiához hasonlóan halvány mása készülne az eredetinek, hiszen adott alapanyagból dolgoztak és amit Tolkien már jól bejáratott, azt ember fia el nem ronthatja.

 

Aztán fekete felhők lepték el Középfölde egét és arról suttogtak a nyelvek, hogy a két filmnek tervezett vékonyka kis könyvből végül eggyel több, vagyis három születik. A Peter Jackson által megvalósított 48 kép/másodperc technika nem hogy fokozná a filmélményt hanem elvesz belőle és, hogy a Váratlan utazás alcímet viselő kezdőrész olyan vontatott és unalmas, hogy dupla RedBull-kóla kell az ébren maradáshoz.

 

Kezdjük talán a három film=egy könyv egyenletnél. Való igaz, hogy talán túl részletesre sikeredett a forgatókönyv és amíg a Gyűrűk uránál az volt a fő gond, hogy mi az amit ki lehet hagyni, itt inkább az okozott gondot, hogy melyik részlet az, amit még inkább ki kell színezni, hogy a játékidő meglegyen. Mellesleg a harmadik filmet pont azokból a függelékekből, vagyis nem a könyvek szerves részét, hanem a Hobbit és a Gyűrűk ura közötti történetfolyam folytonosságát segítő szöveg töredékekből rakják össze, amiket az átlagolvasó jószerével kihagyott, mert nem akart elveszni a sok furcsa nemzetség és nép, személy és szörny között.

 

A Hobbit és a Gyűrűk ura azonban különbözik abban is, hogy  elsősorban kiket akar a mozi széksoraiban látni. Mert amíg az első sokkal inkább a fiatalabb közönségnek szól, vagyis egy gyerekmese, addig a második már egészen a felnőtt közönséget célozta meg. Ugyan törekedtek rá, hogy megmaradjon a komplex kép Középföldéről, de néhol mégis érezhető ez a generációváltás. Furcsa ezt írni egy meséről, de míg a Gyűrűk urát „komolyan” lehetett venni, addig a Hobbitban megvan a gyermeki kikacsintás és a játékosság.

 

A látványvilág és a látásmód azonban kétségkívül komplex lett. Azzal együtt, hogy a korábbi jól ismert helyszíneket ugyanúgy látjuk viszont, ahogy azt a Gyűrűk ura trilógiában hagyták, még arra is ügyeltek, hogy Bilbó trolljai ugyanott és ugyanúgy legyenek megkövülve, ahogy Frodó látta őket a Gyűrű Szövetségében. A régi trilógia azonban kényelmessé is tette az alkotókat, mert néha mintha csak a korábban látott jeleneteket ültették volna át egy másik környezetbe, csak néhány szereplőt cseréltek ki hozzájuk.

 

Nem mintha egyébként nem töltené el nosztalgiával  a mozinézőt minden egyes ilyen filmkocka. Akárcsak a filmzene, ami ugyan táplálkozik a Song of the Lonley Mountain-ből, mégis visszaidézi a Gyűrűk ura témáit is. Ami pedig további plusz pont az előzmény- vagy folytatás filmeknél, hogy a magyar hangok sem változtak gyökeresen. Egyedül az öreg Bilbó szólal meg Makay Sándor hangja helyett, ezúttal Fodor Tamás orgánumán. Ezt leszámítva semmi sem töri meg a folytonosságot.

 

A Hobbit tehát felvette azt a fonalat, amit annak idején a Király visszatérnél elhagytunk. Középfölde továbbra is komplex világ. És bár való igaz, hogy a történet ezúttal nem annyira grandiózus, mint az Egy Gyűrű megsemmisítése esetében, azért itt is van miért izgulni, és megvannak azok a jó és rossz karakterek, akiknek lehet drukkolni vagy éppen lehet őket utálni. Az a korábbi gyakorlat, ami Gollamnél vette kezdetét, vagyis, hogy majd csak a második filmben mutatja meg magát, az ezúttal Szmógnál, a sárkánynál is tartja magát. Gollam pedig, ugyan olyan imádnivalóan, undorító és borzongva nyájas, ahogy azt már a korábbi trilógiában is megszokhattuk.

 

Attól tehát senki se féljen, hogy gyenge, Zs-kategóriás, szőrőslábú Gyűrűk ura-utánérzést kap a Hobbittól. Ez sokkal inkább egy gyermeklelkű történet, ami méltó felvezetése egy komolyabb, az egész világot lázba hozó alkotásnak.

Akinek ajánlom: Fantasy rajongóknak, akik orkokkal, törpékkel, mágusokkal és sárkányokkal osztják meg mindennapjaikat, illetve az Egy Gyűrű szolgálóinak.

Akinek nem ajánlom: A valósághoz foggal, körömmel ragaszkodó realista filmszeretőknek, akik a Casablancán nevelkedtek. 

One response to “Gyermeklelkű Középfölde (filmkritika)

  1. németh györgy

    A Casablanca c. filmet nagyon szeretem, de nem ezért nem tetszett a „A hobbit” igazán! Nem a finnyásság beszél belőlem, de a „A Gyűrűk Ura trilógia” után nagyon nehéz volt Tolkien, sztori szegényebb „A hobbit”-jából még egy diadal filmet készíteni. A sztori feljavítását némileg segítette, Tolkien művének Peter Jackson-i (rendező) szabadabb kezelése, kvázi a „A hobbit” történetének, látvány filmre adaptálása. De még így is, a kevés pörgős aktív, amúgy jól megkomponált jelenetet, sok lassú, unalmas részlettel körítették. Nem éreztem a film összhatás dinamizmusát, a kicsit hosszú lére eresztett 169 perces filmben, néha kicsit elbágyadtam. De a film nagy üzlet, és Peter Jackson tehetséges! Persze nem csak ezért, de Peter Jackson a lehető legtöbbet kihozott – amit lehetett – a történetből. A film látványvilágával kosztümök, díszletek, csodálatos helyszínek, 3D technológia és a számítástechnika, nincs baj. Összegezve mégis azt mondhatom, a „A Gyűrűk Ura trilógia”-t már látva, jól ismerve, a „A hobbit: Váratlan utazás” c. film végére, már kevésbé lelkesedtem ezért az alkotásért.