Ez az atlasz zsákutcát mutat (filmkritika)

A Wachowski-tesók Tarantinót játszva pakolják egymásután a különböző idősíkokat. A Felhőatlasz néhol szórakoztató, néhol izgalmas, de leginkább közhelyekkel teli.

 

Végül is nem rossz befektetés jegyet váltani a Felhőatlaszra, mert egyszerre hat filmet kapunk egy áráért. Van itt rabszolgakereskedő, zeneszerző, újságíró, könyvkiadó, klón és völgylakó. Krimi, dráma, vígjáték, sci-fi, road movie. Hát mi kell ennél több? Egy rendes dramaturg, aki összekapja a történet szálait és egy kritikai érzékkel megáldott, a Mátrix trilógiát is jegyző Wachowski-tesókra hatással bíró, megmondóember. Aki ki mert volna állni és közli, hogy: Ezt, srácok ,gondoljátok újra, mert vér ciki úgy ahogy van.

 

Mert minden összefüggésben van mindennel és mindenkinek volt már egy előző élete, ahol tett valami olyasmit, ami későbbi újratestesült valójára hatással van. Nem is beszélve a világ folyásáról. Hát kérem, ez akkora közhely, mint ide Nyizsnyij Novgorod. Még ha családok, vagy nemzetségek, nemzedékek lennének középpontba állítva. Amolyan Napfényízés generációváltásokkal, így lenne feje meg farka a dolognak.

 

Ha elvonatkoztatunk attól, hogy összefüggéseket keressünk a különböző történetek szálai között, akkor a hosszú játékidő ellenére is kapunk némi szórakozást. A baj ugyanis az, hogy a film eleji minden részletre kiterjedő megfigyelés – számítva arra, hogy mindennek jelentősége lesz a folytatásban – olyannyira lezsibbasztja az agyam, hogy a valódi eseményeket már észre sem veszem, na meg felpörgés helyett inkább unalomba torkollik az egész. Pedig az első egy óra igazán csak bevezető a későbbi kibontakozáshoz, ahol ugyan az egyes történeteknek lesz kisebb-nagyobb fordulópontja és valamiféle menete, ám kerek egésszé mégsem áll össze a dolog.

Valahol mélyen a keleti tanításokban kellene keresni azt a nagy bölcsességet, amit itt most 3 órában próbálnak meg a szánkba rágni. Ez az egész valami olyasmi, mint a pillangóhatás, vagyis, hogy az apró pillangó szárnyrezdülések Sandy hurrikánt tudnak okozni. Ám ehhez is olyan átszellemülés kell, amit az időben távoli, jellegtelen karakterek és a életszituációk nem tudnak kiváltani a nézőből. A három óra így is kevés, hogy valóban benne legyünk minden történetben. Leginkább talán emberközelisége miatt a kiadó az, akiért legjobban izgulunk. De ez a sztori meg annyi komolytalan jelenettel és karakterrel bír, hogy már-már Adam Sandleres vígjátékká süllyed. És nem ez az egyetlen gyenge láncszem a gépezetben. Mert a Jar Jar-ossan beszélő Hanks és Berry is rendesen verdesi kifelé a biztosítékot. 

 

Mire fel az az egész? Mit akart a mesélő elmondani? Hogy a világ folyton jó és rossz harca? Ahol kapzsi orvosok, iparmágnások, hiú zeneszerzők, nemtörődöm családtagok vagy éppen kannibálok állnak az egyik és jó lelkű rabszolgák, lelkes újságírók, szabadságra vágyó nyugdíjasok, egyéniséggel bíró klónok és szerény kecskepásztorok állnak a másik oldalon? Vagy, hogy éppen történjen bármi, úgyis magasan tojunk rá több száz vagy éppen ezer év múlva? Erre mindenképpen jó ez a film, hogy egy kicsit elgondolkodtasson. Bár 3 óra után 10 perc agyalás annyira nem jó arány. Aki pörgésre vágyik a héten, inkább válassza az Argo-akciót.

 

Akinek ajánlom: Tom Hanks rajongóknak és azoknak, akik szeretnek 3 órát végigülni csak, hogy elmondhassák: Látták a legújabb Wachowski mozit.

Akinek nem ajánlom: A Mátrix trilógián felnőtt, Szárnyas Fejvadász-szerű csattanóra váró mozirajongóknak. 

Hozzászólások lezárva.