Dokumentumfilm készül Kubala Lászlóról

Kubala László, a 85 évvel ezelőtt született és tíz éve elhunyt világhírű labdarúgó életéről készít dokumentumfilmet Kocsis Tibor, aki ehhez a Médiatanács Magyar Média Mecenatúra programja keretében indított pályázaton 11,5 millió forintos támogatást kapott.

 

Kubala László nagyon fiatalon, mindössze 22 évesen ment végleg külföldre. Itthon évekig nem lehetett hallani róla, hiszen távozása miatt nem nagyon illett beszélni róla. Azok közül, akikkel beszélgettem, sokan állítják, hogy ha nem megy el, helye lett volna az Aranycsapatban. Ő azonban Barcelonában, a világ egyik legjobb csapatában vált igazi sztárrá. Legendás élete volt, hihetetlen, amit elért, szobra a Camp Nou stadion előtt díszeleg – mondta Kocsis Tibor készülő filmjéről a Médiatanács blogján megjelent interjúban.

Mint felidézte, négy évvel ezelőtt Amszterdamban egy katalán producer megkérdezte tőle, ki volt a legnagyobb magyar focista, aki Spanyolországban is játszott. 

„Azt válaszoltam, hogy Puskás, de ő rám pirított, amiért nem Kubala Lászlót mondtam elsőként. A végső lökést az adta a filmhez, amikor megtudtam, hogy négy évvel Kubala Spanyolországba érkezése után játékfilmet készítettek róla, amiben saját magát alakította” – közölte.

A rendező Varró Krisztiánt, a Kubaláról szóló könyv szerzőjét kérte fel a film szakértőjének, egyik írójának.

„Olyan embert szeretnénk közelebb hozni a magyar közönséghez, akiről csak kevesen tudnak. Szemtanúkat is megszólaltatok a filmben, olyanokat, akik még ismerték életében: játékostársai, barátai, családja, gyermekei, szerelmei” – tette hozzá Kocsis Tibor.

Mint mondta, híve azoknak a dokumentumfilmeknek, amelyek versenybe szállhatnak a főműsoridős helyekért a televízióban, ám ezeket olyan alapossággal kell megcsinálni, mintha játékfilmet vagy tévéjátékot készítene az ember, ami nagyobb költségvetést kíván meg.

„Ezért is örülök annak, hogy megváltozott a pályáztatás, és létrejött a Magyar Média Mecenatúra program. Akik ezen a pályázaton nyernek, nagyobb előkészítéssel, több forgatással, alaposabban járhatják körbe választott témájukat, és az utómunka is komolyabb lehet, mint korábban” – fogalmazott a rendező.

A Kubala-filmnek számos külföldi forgatási helyszíne lesz, az egyik Szlovákiában, ahol a futballista szintén játszott, valamint Spanyolországban, ahol élete nagy részét töltötte. Kocsis Tibor kitért arra, hogy a kutatómunka nehezebb és fáradságosabb, mint a forgatás, mert archívumokban, a spanyol tévék híranyagaiban, régi újságokban, a Barcelonai Sportmúzeumban, levéltárban kell keresgélni, azokból az időkből, amikor Kubala Barcelonába érkezett.

„Van egy világhírű játékos, aki magyar, és itthon szinte semmit sem tudtunk róla. A Barcelona jelenlegi otthona, a Camp Nou lényegében azért épült meg, mert Kubala 1950-es érkezése után a csapat kinőtte a Les Corts Stadiont, nem fértek be a szurkolók. A világ talán legjobb csapatának a stadionjában egy kétméteres Kubala-szobor áll” – fejtette ki a rendező.

A tervek szerint a filmben olyan magyarok és spanyolok is megszólalnak, akik Kubala életének részesei vagy szemtanúi voltak. A rendező bízik abban. hogy nemcsak a régi idők nagy focisztárjai mondanak igent a felkérésre, hanem sikerül elérni a mai FC Barcelona világklasszisait, köztük Messit, Puyolt, Xavit vagy Iniestát is. De a focisták mellett beszélni fognak Kubaláról művészek és egykori női rajongói is.

Kocsis Tibor tervei szerint 2014 elejére készül el a filmmel, amelyet a Duna mutathat be.

Kubala László pályafutása során háromszor szerepelt a magyar, hétszer a csehszlovák és 19 alkalommal a spanyol válogatottban. Utóbbinak 1969 és 1980 között szövetségi kapitánya is volt. Játékosként az FC Barcelonával 1950 és 1961 között többek között négy bajnoki címet és két Vásárvárosok Kupáját nyert. Az 1948/49-es idényben a Vasas játékosa volt, majd a Rákosi-diktatúra elől Olaszországba menekült.

Kocsis Tibor producer, rendező, operatőr eddigi legnagyobb sikerét a számos díjat (köztük a 2005-ös Magyar Filmszemle dokumentumfilmes fődíját) elnyerő Új Eldorádó című alkotásával érte el, amely Verespatak és a külszíni fejtésű, kanadai aranybányaterv esetét meséli el. A történetről szóló új film, az Új Eldorádó 2. hamarosan látható lesz a televízióban, a 90 percesmoziváltozatot pedig jövő tavaszra tervezi befejezni a rendező.

 -mti-