Bababarát mozizás indul a budapesti Kinóban

Csökkentett hangerővel, félhomállyal, pelenkázóasztallal, bébiétel-melegítési lehetőséggel várja csütörtök délelőttönként az egy évnél fiatalabb gyermeket nevelő szülőket a budapesti Kino mozi; a kínálatban a felnőtt közönségnek szóló vígjátékok, romantikus játékfilmek szerepelnek.

 

„Amit a jó filmeken kívül nyújtunk: bababarát hangerő, félhomály, babakocsi-megőrző, pelenkázóasztal és bébiétel-melegítési lehetőség, illetve minden más segítséggel is megpróbálunk szolgálni, amit a számunkra esetleg még előre nem látható problémák igényelnek…” – olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben, amely kitér arra is, hogy olyan filmeket választottak, amelyekben nincsenek zavaró, ijesztő hangeffektek. A dokumentum emlékeztet arra, hogy a babás vetítések külföldön nagy sikernek örvendenek.

A vetítéseket csak egy év alatti gyermekkel lehet látogatni, és egy gyermekkel maximum két felnőtt érkezhet, nekik 800-800 forintba kerül a jegy. A babás vetítés minden csütörtökön 11 órakor kezdődik. Az első alkalommal, szeptember 20-án az Audrey Tautou főszereplésével készült Mosás, vágás, ámítás című vígjátékot tűzik műsorra.

Rendszeresítik a Kinóban a hétvégi délelőtti matinékat is. Szombatonként 11 órától az előző hónapok legsikeresebb, korhatár nélküli, vagy hat éven felülieknek szóló gyerekfilmjeit vetítik. A matinékra a belépő 700 forint. Az első alkalommal, szeptember 22-én a mozikban tavaly bemutatott, hagyományos technikával, A. A. Milne eredeti rajzai alapján készült Micimackót láthatják a nézők.

-mti-