A Csak a szél a hivatalos magyar nevezés a díjra

Fliegauf Bence Csak a szél című alkotását nevezi Magyarország a legjobb idegen nyelvű film kategóriában az Oscar-díjra, erről pénteken döntött a filmes szakemberekből álló bizottság.

Fliegauf Bence filmje mellett Az ember tragédiája és A vizsga is kapott szavazatokat – közölte a Magyar Nemzeti Filmalap pénteken az MTI-vel. Az Oscar-díjra nevező bizottságban a filmszakmai kormánybiztos felkérésére a filmalap filmszakmai döntőbizottságának öt tagja – Divinyi Réka, Havas Ágnes, Kovács András Bálint, Miskolczi Péter és Andy Vajna – mellett Angelusz Iván producer, Gárdos Péter filmrendező, Koltai Lajos operatőr-filmrendező, valamint Lovas Balázs forgatókönyvíró kapott helyet.

 

Az Oscar-díj szabályzata szerint Magyarország azok közül a magyar nyelven forgatott játékfilmek közül nevezhet egyet a legjobb idegen nyelvű film kategóriában, amelyek 2011. október 1. és 2012. szeptember 30. között megjelentek hazai moziforgalmazásban.

 

A közlemény felidézi, hogy a Berlinale nagydíjával kitüntetett, magyar-német-francia koprodukcióban készült Csak a szél című filmdrámát a 2008 júliusa és 2009 augusztusa között történt romák elleni merényletsorozat inspirálta. A film egy cigánycsalád egy napját mutatja be. Fliegauf Bence ötödik játékfilmjének vezető producerei Mécs Mónika és Muhi András (Inforg-M&M Film) voltak. A film operatőre Lovasi Zoltán (Rengeteg), vágója Xavier Box (Womb).

 

A Csak a szél a februári berlini világpremier óta számos nemzetközi filmfesztiválon szerepelt sikerrel, a németországi, törökországi és belgiumi elismerések mellett július közepén elnyerte a Paris Cinéma filmfesztivál fődíját is. Fliegauf Bence rendezése egyike annak a három filmnek, amelyet a szakmai zsűri felterjesztett az Európai Parlament Lux-díjára. A torontói filmfesztivál a napokban tűzi műsorára a Csak a szélt.

 

Az országok hivatalos nevezései közül az Amerikai Filmakadémia képviselői választják ki január végén azt az öt filmet, amelyek a legjobb idegen nyelvű filmnek járó szoborért versenyezhetnek. A jelöltek listáját január 15-én hozzák nyilvánosságra, az Oscar-díjak ünnepélyes átadását február 25-én tartják az idén szponzorváltás miatt új nevet kapott Los Angeles-i Dolby Színházban.

mti

Hozzászólások lezárva.