Tony Scott állítólag gyógyíthatatlan beteg volt

A hét végén öngyilkos lett brit filmrendező, Tony Scott amerikai médiaértesülések szerint gyógyíthatatlan beteg volt, ám felesége azt közölte a hatóságokkal, hogy nem volt tudomása férje halálos agydaganatáról.

Amerikai sajtójelentések szerint a 68 esztendős filmrendező azután vetette le magát Los Angeles egyik függőhídjáról, hogy tudomást szerzett gyógyíthatatlan betegségéről. A Top Gun (1986), Az utolsó esély (1995) és a Kémjátszma (2001) című nagysikerű filmek alkotója helyi idő szerint vasárnap, nem sokkal dél után ugrott le a város déli részén húzódó Vincent Thomas hídról. A szemtanúk állítólag azt mondták a hatóságoknak, hogy Scott „hezitálás nélkül” vetette le magát az 56 méteres magasságból – adta hírül a The Daily Telegraph című brit lap internetes kiadása.

 

A művész állítólag azt a fakópiros baseball sapkát viselte, amelyben a forgatásokon láthatták kollégái. A rendőrségnek és a parti őrség embereinek órákba telt, mire megtalálták a holttestet. A nyomozók egy búcsúlevelet, és a rendező szeretteinek szánt rövid üzeneteket találtak Scott irodájában, ám a levelek tartalmát egyelőre nem hozták nyilvánosságra.

Az angliai North Shieldsben született filmrendező a Top Gun című film folytatásának előkészületeivel töltötte utolsó napjait. Múlt pénteken Tom Cruis-zal is találkozott, hogy közösen keressenek helyszínt a katonai dráma második részéhez. Alig pár órával a rendező halálhírének nyilvánosságra kerülése után, egy Scotthoz közeli forrás azt nyilatkozta az ABC News televíziónak, hogy a művész „operálhatatlan” agydaganattól szenvedett.

 

Az egyelőre tisztázatlan, hogy mikor diagnosztizálták a betegséget a rendezőnél, annyi azonban biztos, hogy Scottot július 23-án kapták lencsevégre, amint könnyes szemmel távozott egy Beverly Hills-i étteremből. A New York Post című lap beszámolója szerint Scottot korábban már kezelték rák miatt, és nem olyan régen kiújult nála a betegség.

A hírességekre szakosodott TMZ nevű hírportál értesülései szerint azonban Scott özvegye, Donna Wilson azt mondta a nyomozóknak, hogy nem tudott férje  betegségéről, és a Scott agydaganatával, vagy bármilyen tumorával kapcsolatos összes információ „teljességgel hamis”. A Los Angeles-i rendőrség nyomozást indított az ügyben, ám a hétfőn elvégzett boncolás eredményeire – a toxikológiai tesztektől függően – heteket kell várni.

 

Öccse halálának hírére a háromszoros Oscar-jelölt Ridley Scott azonnal Los Angelesbe utazott. A színésztársadalom pedig Hollywood-szerte részvéttel és tisztelettel nyilatkozott az elhunytról. „Tony igaz barátom volt, és nagyon fog hiányozni. Igazi kreatív elmeként óriási hatással volt a filmvilágra” – nyilatkozta Tom Cruise. A közellenség és Az utolsó esély című filmekben is Scottal dolgozó Gene Hackman szerint a rendező „mindig különleges figyelemmel volt a színészek szükségletei iránt”.