Torrente DVD-je negyedszer is gusztustalan (teszt)

Hosszas böjtölés után végre megérkezett DVD-n a Torrente negyedik része. A válság halálos alcímet viselő film pont ugyan olyan alpári és gusztustalan mint a kedvenc madridi rendőrünk előző kalandjai.

Spanyolországhoz hasonlatos Torrente mánia nem sok helyen van. Ezért is volt meglepve Santiago Segura – a Torrente szerepéért minden alakalommal 30 kilót hízó, majd leadó – színész, rendező és forgatókönyvíró, amikor nálunk járt, hogy mennyire ismerik és szeretik a magyar mozinézők a filmjeit. Bár szeretjük, most egy kisebb kálváriát kellett megérnünk mire végre megnézhettük az újabb részt. Korábban ugyanis úgy volt, hogy a film csak DVD-n jelenik meg Magyarországon, ez pedig december elsején lett volna esedékes. A forgalmazó Parlux Entertainment azonban gondolt egy merészet és mégis mozikba küldte a filmet. Szombathelyen megszokhattuk, hogy éppen csak infúzióra vagyunk kötve mozi ügyileg, így hát Torrentét sem kaptuk meg. Augusztus azonban végre elhozta a fingás, böfögés és csöcsös poénok Kánaánját, így most végre én is írhatok egy pár sort, már ami a DVD megjelenését illeti.

Fontos megemlítenem azt is, hogy gondoltak a korábban DVD-re nem áldozó Torrente fanok gyülekezetére, így az előző három rész is újra kiadást kapott. Egyesével 990 forintos fogyasztói áron juthat hozzá a rajongó. A negyedik rész azonban húzós lett, egy fapados kiadványért most 2.990-et kell leperkálni. 

Külcsín

Azért írom, hogy fapados mert túl sok minden nem kapott helyet a kiadványon, de ezt majd a belbecsnél kitárgyalom. A külcsín korrekt. Ez volt ez első gondlatom amikor még fóliásan a kezembe vettem a boltban a DVD-t. A fedlapon a filmmel egybenőtt fotó, ami a plakátokon és a legtöbb szóróanyagon helyet kapott. Torrente a már jól ismert ingében és zakójában, amit szerintem az első rész óta nem mostak ki, áll a börtönben, kezében a „precíziós műszer”. A hátlapon egy, a fedlap színvilágát visszaadó montázs. A gerincen pedig mindössze a film lógója. 

A fekete újrahasznosított műanyagból sajtolt tok éppen annyira puritán mint Torrente lakása, csak semmi csillogás. Ami viszont a mostani ínséges időkben felüdülés volt a DVD őrült számára, hogy a lemez szitázást kapott. Igaz, csupán a fedlap képe lett visszahozva, de ezt is öröm volt látni. Nosza, rakjuk be a lejátszóba.

 

Belbecs

A spártai egyszerűség lehet bosszantó, pláne ha azt nézzük, hogy az ember fia 3.000 forintot szurkolt le érte. A lemezen ugyanis a filmen kívül semmi extra nincs. Egy jelenetválasztás opció – ami igaz az előző részekhez képest fejlődés, mert azokon még ez sincs – mindössze a varázs. A menü azonban dicséretesen Torrentés. A törvény két balkeze mellett mi más is lehetne mint prémium csöcsök. Ám azért a film logóját alatta magyarosíthatták volna. Van 5,1-es magyar hang (ebben a korban ez már alap) meg 1.78:1 képarányú tiszta kép. Bár a film 3D-ben készült, sajnos a magyar piacot elkerülte mindennemű ilyen hordozó. 

Ha pedig valaki arra ácsingózik, hogy gyűjtődobozban vinné haza a gusztustalanságot, annak rossz hír, hogy egyrészt az 1-2-3 másik forgalmazónál van, másrészt pedig már beharangozták az 5. részt, amiben egyébként Csuja Imre is szerepet kap. 

Szóval visszatérve a DVD-re. Korrekt kiadvány, lenne, ha mondjuk egy ezressel olcsóbban adnák. A Torrente fanatikusok úgyis megveszik ennyiért is, de ha az ár érték arányt nézzük, akkor ez a libikóka most nagyon az ár felé billen el. 2.990.- sok egy extrák nélküli, fapados kiadványért, sajnos ez az igazság. 

Fotókért puszi Ivettemnek.