Ausztriába érkezett Schwarzenegger egy dokumentumfilm forgatására

A CBS tévécsatorna stábja Grazban és „Arnie” Grazhoz közeli szülőfalujában, Thalban forgat majd. Készülnek felvételek a testépítőként és színészként híressé vált, majd politikai pályára tért Schwarzenegger szülőházában és a Thali-tónál is, ahová tizenévesen edzeni járt. A szülői házban Schwarzenegger életét bemutató múzeumot rendeztek be tavaly, helyreállítva eredeti állapotában és sok bútort bemutatva az eredeti berendezésből. Grazban felkeresik azt a mozit, ahol a Conan- és Terminátor-filmek későbbi sztárja először látott amerikai filmeket a mozivásznon.

Richard Bonin producer az APA osztrák hírügynökségnek elmondta, az egyórás filmet szeptember 30-án sugározza a CBS, két nappal Schwarzenegger Total recall című önéletrajzi könyvének egyesült államokbeli megjelenése előtt. Már vettek fel jeleneteket a dokumentumfilmhez az Expendables 2. című új film forgatásán is, amelyben mások mellett Silvester Stallonéval közösen szerepel Schwarzenegger. Forgattak az egykori kaliforniai kormányzói irodájában és a Dél-kaliforniai Egyetemen is.

 

Schwarzenegger a kedd estét korábbi sajtóhírek szerint ausztriai barátaival tölti, hogy – utólag – velük is megünnepelje a születésnapját. A „Stájer Tölgy”, Kalifornia volt kormányzója július 30-án töltötte be a 65. évét.

 

A „Guvernátor” 2009-ben hosszú idő, tizenöt év után látogatott újra Ausztriába, az elmúlt években azonban többször is felkereste a szülőhazáját és többször járt a múzeumban is.

 

Legutóbb júliusban járt Ausztriában. Akkor a Thalba tett kiruccanás mellett a fővárosban, Bécsben a fiával, Patrickkal együtt látogatást tett az osztrák kancellárnál, és rövid kerékpártúrát tett Graz környékén.

 

Grazban felköszöntötte fiatalkori mentorát, Alfred Gerstl-t 89. születésnapja alkalmából. A szintén testépítő Gerstl az 1960-as években támogatta az akkor még ismeretlen osztrák fiatalember bodybuilder karrierjét.