A Pixar bevállalt egy csajos filmet(filmkritika)

Sok sok apa-fia film után a Pixar ismét húzott egy merészet és ezúttal anya-lánya történetet vitt a vászonra. Jó is ez, meg nem is.

 

A Pixarral én úgy vagyok, hogy egyszerűen nehezen tudok róluk rosszat írni. Pedig mostanában kicsit gyengélkedik a stúdió. A korábban hibátlan munkákat szállító cég sajnos beállt a sorba és második, harmadik részeket kezdet gyártani azokhoz a filmjeihez amikkel a legnagyobbakat kaszálta. Amíg azonban a Toy Story esetében a második részt követően egy briliáns harmadik filmet készítettek, a Verdák 2 gyenge gyermekfilmmé silányult. Most ismét jött egy önálló ötlet és én azt vártam tőle, hogy bűvöljön el, szögezzen a székbe. Tátsam a szám mint a Wall-e-n, drukkoljak mint a Fel! estében, tárjon elém új világokat, ahogy azt a Némo nyomában (Amihez egyébként 2016-ra szintén elkészül a második rész.) láthattam. Lehet, hogy nekem voltak túlságosan nagyok az elvárásaim, de ezúttal kicsit csalódtam, kisétálva a Merida, a bátor-ról.

Remek felvezetés

Néhány stúdió még mindig tartja magát ahhoz a hagyományhoz, hogy a fő film előtt, egy kisfilmet vetít le. A Pixar ebben nem ismer tréfát és ezúttal a La Luna című rövidfilmet kaptuk. Nem csalódtam. Egy szöveg nélküli valódi mestermű, amit elnézve még mindig bizakodó vagyok. Ez az a stúdió ami törődik a saját emberivel és azzal, hogy az animátorok újabb generációit nevelje ki, hogy aztán a minőséget képviselve újabb és újabb filmet küldjön a mozikba. Nem egy olyan szakember kezdte náluk rövidfilmmel, aki aztán egész estés mozit kapott a keze alá.

Csajos film

A Pixar neve egybeforrt a minőséggel. Így tehát, aki jegyet vesz egy Pixar filmre, az tudja, neki itt most nem lesz ideje ásítozni, unatkozni, másfél óra tömény és nagybetűs animáció várja. Tizenharmadik nagyfilmjét küldte a moziba a Pixar a Meridával és nem volt babonás, most először adta a nyári nagy durranásának rendezői székét egy nő alá. Nevezetesen, Brenda Chapman volt az, ki elkövette a stúdió történetének első anya-lánya filmjét. Amit hogy jól tett-e vagy sem, azt mindenki döntse el maga. Minden esetre ez a film lefelé lóg ki a Pixar alkotások közül. A forgatókönyv szinte már bántóan egyszerű és sablonos. A karakterek nagyon egysíkúak és Merida személyiségfejlődése is elég laposra sikeredett.

De még mielőtt nagyon belemerülnék a film szétcincálásába, jöjjön a társaságom női tagjainak véleménye, akik egyenesen imádták a Meridát. Az anyuka bánta, hogy nem hozta magával a fiát, hogy az lássa, milyen fontos is a családon belüli harmónia. A barátnőm pedig annyira rá tudott hangolódni a filmre, hogy a zárójelenetnél záporoztak a könnyei rendesen. Na jó, nekem is megvolt a gombóc a torkomba.

A Merida egyébként teljesen olyan mintha a Mackótestvért keresztezte volna a stúdió a Mulnannal és az egészet Mel Gibson Rettenthetetlenjébe oltotta volna. Számomra ezért hagyott maga után egy kisebb fajta űrt, mert azt vártam, hogy a Pixar olyan világot tárjon elém ismét ahol patkányok főznek, bogarak csatáznak és a szörnyek legalább annyira félnek az gyerekektől, mint fordítva. 

Chapman végül mégiscsak hozott valami újat a Pixar életébe. Az pedig a lányok táborának megnyerése. Mert melyik kislány ne álmodozott volna arról, hogy hercegnő lesz, aki birodalmában uralkodva fogadja hódolóit. Merida saját útjának végigjárásával pont ezt a végzetet teljesíti be, de úgy, hogy közben rájön: Attól, hogy ő egy harcos amazon még éppúgy szeretheti anyukáját, ahogy az anyukája szereti őt.

Hozzászólások lezárva.