Vígjátékot forgat Budapesten Szajki Péter

Elkezdődött hétfőn Szajki Péter rendező-forgatókönyvíró új filmje, a Nejem, nőm, csajom című alkotás forgatása Óbudán. Az alacsony költségvetésű vígjáték a rendező korábbi filmje, az Intim fejlövés „testvérfilmje” lesz.

A produkciót 21 napig forgatják majd Budapesten – mondta el Mécs Mónika producer az MTI-nek, aki hangsúlyozta, hogy a Szajki Péter és Vörös Adél forgatókönyvéből készülő film a M&M Film, a Partnersfilm és a Sparks Lighting Kft. „produceri összefogásával” valósul meg. A bemutatót december elejére időzítik, a tervek szerint az alkotás hagyományos moziforgalmazásba kerül.

 

Mécs Mónika arról is beszélt, hogy a produkció a 2008-ban készült Intim fejlövés „testvérfilmje” lesz. „Míg Szajki Péter első filmjében négy férfi történetét követte végig, most négy nőét. Ez a film nem folytatása, hanem párja lesz az előzőnek” – fogalmazott a producer. Az MTI kérdésére elmondta: azért láttak az alkotásban fantáziát, mert szerintük a magyar filmgyártást a szerzői filmek uralják és úgy vélték, hogy nagy igény lenne „egy jó magyar vígjátékra is”.

 

Pataki Ági, a film másik producere kiemelte: az Intim fejlövés kiemelkedően sikeres volt, a 2009-es 40. Filmszemlén a Simó Sándorról elnevezett elsőfilmes díjat kapta megosztva, emellett az egyik internetes videómegosztón egy év alatt több mint 300 ezren nézték meg, azóta a film mintegy 400 ezer nézővel büszkélkedhet.

 

Az alkotók a film pénzügyi hátteréről annyit árultak el, hogy alacsony költségvetésű filmet készítenek, a forgatáshoz szükséges pénzeket a produceri cégek adták össze, a költségvetés a szponzorok által nyújtott támogatásokból egészül ki, emellett pályáztak a Magyar Nemzeti Filmalapnál is.

 

Vörös Adél, a Nejem, nőm, csajom egyik forgatókönyvírója a történetről elmondta: a négy főszereplő – Schell Judit, Gubík Ági, Lovas Rozi és Tompos Kátya – egy szépségszalonban találkozik. Mindannyian egy szép este reményében szeretnének megszépülni; a film az ő meghökkentő magánéleti történeteiket meséli el, amelyek ugyanazon a napon játszódnak. „Azt gondolom, hogy stílusában, a dialógusokban hasonlóan életszerű, hiteles próbál lenni, mint az Intim fejlövés volt, de humorában talán intenzívebb” – hasonlította össze a két alkotást a forgatókönyvíró.

 

A film operatőre Szatmári Péter lesz, a további szerepekben feltűnik Kovács Patrícia, Fodor Annamária, Rudolf Péter, Stohl András, Schmied Zoltán, Mészáros Béla, Keresztes Tamás, Szikszai Rémusz és Thuróczy Szabolcs.

 

Szajki Péter rendező a forgatás szünetében tartott sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy az első nap egy találkozást rögzítettek. „A film párkapcsolati, szerelmi történeteket mesél el a közönség számára érthető módon. Nem kell megijedni, nincsen benne semmi elvont” – tette hozzá.