Még Bear Grylls is csak nagyon neccesen élné túl azt a megpróbáltatást, amit az Éhezők viadala kiró rá. Ezúttal egy, minden inunkba feszültséget injekciózó filmet kapunk.
„Jó ez az Éhezők viadala de mégsem annyira mint a Battle Royal” – a mondat amit legtöbben az Éhezők viadala után kiejtenek a szájukon a mozinézők. És hát szó mi szó Suzanne Collins nagyjából hasonló alappillérekre építette fel fantázia világát, mint ami a japán tinédzserek spirituális harcának környezetét biztosította. Mégis, azért van valami új a nap alatt.
Az Éhezők viadala idegbeteg kamera rángásával, Schindler listája és Ötödik elem látványvilág keveredésével együtt is olyan feszültséget plántál a mozi nézőbe, hogy olyan gyorsan eszi meg kényszeresen a popcornt, hogy legalább kétszer kellene újért mennie a film végéig. Végre egy jó film, erre vártam már mióta.
Bár a filmet végig feszengjük és izguljuk ugyanakkor én mégsem tudtam teljes mértékben izgulni a főhősért, Katniss Everdeenért. Hiszen ki látott már olyan filmet, hogy a főhős se szó, se beszéd meghal egy ilyen kiképzésen. Egyszer egyébként kísérletképpen lehetne, egy olyan történet ahol mondjuk a főhőst az első komolyabb összecsapáson derékba törik, így felborítva a klasszikus történetmesélés szabályait. Ez persze most sem következett de, így a végeredmény már a sorsolás pillanatában vélhető volt. Ha a film valóban virtuális lenne, és akár csak a Viadal során most is a mozi nézők szimpátiája alapján lehetne támogatni az egyes versenyzőket, felőlem Katniss olyan hamar eshetne ki a versengésből, mint VV Bandika a Villából. Jennifer Lawrence lehet, hogy hangyányival csinosabb az átlagnál, de hogy durcás, pufók kis arcával annyi szimpátiát tudott kiváltani belőlem, mint egy botsáska, az egyenesen biztos.
Ha Lawrence kisasszonynak nagy falat is volt a harcos mégis érzelmes amazont eljátszani volt, aki lubickolt a szerepében. Woody Harrelson ismét hozza a tökös, alkoholmámoros, kissé hibbant karaktert. Harrelsonban az a furcsa, hogy bár minden szerepében ugyan azt a karakter hozza, mégis mindig tud úgy alakítani, hogy valamiért a végeredmény totálisan más lesz az előzőkhöz képest. Stanley Tucci már annyira pojáca, hogy imádni való, Lenny Kravitz magabiztos és kisugárzása most is székbe nyom, Donald Sutherland pedig olyannyira hidegen uralja a gyöngyvászon minden centijét, ahogy arra csak a nagyok és diktátorok képesek. A castingra így semmi okunk nincs panaszkodni.
Amiből lehetett volna kevesebb, az az idegbeteg kameramozgás. Néha indokolt és hozzáad a feszültséghez, de néha sok, követhetetlenné teszi az akciót és fejfájást okoz. Nekem mintha ebből lett volna a több. Az Ötödik elemes, Batman és Robinos, neonzöldes, hányásos, látványvilág pedig pont akkor robban az arcunkba, amikor már hiteles alternatív jövőt kapnánk. Ez pillanatok alatt rombolja szét az illúziót. A jövő az mindig steril és tiszta? Nem hiszem. Csak egy ideje a filmesek ezt a trendet követik. Szakíthatnának vele.
Összességében 142 perc tömény adrenalint kapunk ezúttal a mozijegy áráért. Ha pedig valakinek kurta furcsa lenne a film befejezése megsúgom: Egy trilógia első részét látta. Tapasztalva a könyvek sikerét és a mozik bevételét biztos vagyok benne, hogy jönni fog a folytatás is.