Mars a Marsra! (filmkritika)

Jó ez a John Carter de mégis hiányzik belőle valami amitől egészen hazáig mondogatnánk, hogy: Hűűű, haaa!

 

Több szempontból is nehéz dolga van annak aki újdonságot akar mutatni a sci-fi terén. Mert tudjuk mi az Erő, ami áthat mindent, tudjuk, hogy a navik az erdővel együtt lélegeznek és azzal is tisztában vagyunk, hogy a Fűszer bizony háborúkat tud kirobbantani. Egy szó mint száz, igen csak kemény fába vágja a fejszéjét az, aki manapság úgy akar sci-fit csinálni, hogy az nem újraforgatás, folytatás, vagy előzményfilm. (Elég csak abba belegondolnunk, hogy a műfaj egyik mesterének számító Lucas, milyen csúnyán megégette magát a Star Wars előzménnyel.)

 

A történetben azonban van egy csavar. A John Carter történet kereken 100 esztendős. Így még mielőtt Luke rátalált volna Leiára, Jake Sulli birtokolta volna az Avatart vagy az Atreidesek szabadságharcba indultak volna, John Carter bizony már a Marson kalandozott. Mindez rendben van, de mégsem tudok attól elvonatkoztatni, hogy a film látványvilága olyan mintha a Pixar Studióban már maradandót alkotó Andrew Stanton rendező fogta volna a Klónok támadásának Geonosis-i jelenetképeit, meg az Avatar designját és összedobta volna egy mixbe.

De nem is ez az ami a legjobban böki a csőröm. Stanton a Pixarból hozhatta, hogy időt szán a történetmesélésre. Ezzel nincs baj, de azzal azért már van, hogy néha bizony türelmetlenül vártam, hogy ugyan történjen már valami a vásznon. Az előtörténet indokolatlanul hosszú. Carter jellemfejlődéséhez – ami amúgy is akkora ívet ír le mint egy döglött szúnyog – nem sokat ad hozzá, arról nem is beszélve, hogy ugyan tudjuk, hogy kell valami magyarázat, hogy hogyan is kerül valaki a Földről a Marsra, de ezt egy huszárvágással is el lehet intézni. Az mozijegyvásárló nem azért ül be egy sci-fire, hogy westernt nézzen, na.

Ha már a jellemfejlődésnél egy kicsit elégedetlenkedtem, akkor had jegyezzem meg, hogy ezzel együtt markáns karakterrel bír a mi Carterünk, és bizony a többi szereplővel sincs komolyabb bajom. Lynn Collins felveszi a harcot bármelyik harcos amazon hercegnővel a sci-fi történelembe. Harcos mint Neytiri az Avatarban és olyan diplomáciai érzéke van amivel talán még Leia hercegnő sem rendelkezett. A testfestések pedig igazi kis dögös vadmacskává teszik. A négykarú őslakosos társadalma pedig annyira egzotikus és „barbári”, hogy szinte az a film egyik legjobban és kristálytisztán felépített társadalma.

 

Stanton sajnos a történetmesélés szövevényes fonalában maga is belegabalyodott, túl sok szálat akart a kezében tartani. Végül pedig az egyik legfőbb szálat úgy teszi le, mint munkakerülő a szeneslapátot, semmit sem kezd vele. Nem tudjuk meg, hogy a csodafegyver kinek, miért, hogyan, miként és egyébként is. Két óra hajsza után egyszeriben nem lesz érdekes.

 

Ezt a néhány apróbb döccenőt leszámítva azért van olyan is ami érdemessé teszi a John Cartert arra, hogy beüljünk rá. Ízig-vérig sci-fi (már amikor nem a vadnyugaton vagyunk), nagyon szép az animációval rajzolt karakterek kidolgozása – a „kutya” például úgy kapott karaktert, hogy csak és kizárólag mellékszerepe van, de hát Stanton a WALL-E-ban már bizonyította, hogy mestere ennek a megjelenításnek – és a 3D is jól működik. Különösen a, számomra szintén nagyon tetszetős, léghajó csatáknál üt. Az aréna jelenet is szórakoztató, csak azt sajnálom, hogy amolyan disneys és lebutított, különösebb brutalitás nélküli a dolog. Pedig ha valahol ott aztán jöhetett volna egy igazi kis trancsír.

 

Amikor pedig már mindenki azt hitte, hogy klasszikus Hollywood-i befejezést kapunk az arcunkba, akkor pörögnek fel igazán az események. Egyfelől egy kicsit sajnálatos, hogy egy 132 perces film esetében az utolsó 15 perc az amikor valóban együtt tudok érezni a főszereplővel és csak ekkor kapunk valódi, kihagyások nélküli akciót. A másik oldalról azonban talán szerencsés is, hiszen így az utolsó élményeknek hála, nem megyünk el fanyalogva a moziból.

A John Carter sci-fi rajongóknak kötelező, de nagy elvárásaink ne legyenek. Ellenkező esetben csalódás lesz a vége. 

Hozzászólások lezárva.