Csak a szél a mozikban

Április 5-én mutatják be a magyar mozikban Fliegauf Bence a 62. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri nagydíjával, Ezüst Medvével jutalmazott, Csak a szél című alkotását, amelynek magyarországi forgalmazója a Budapest Film lesz.

 

A 2008-2009-es romagyilkosságok hatására született film februárban az Ezüst Medve mellett két független zsűri díját is elnyerte a Berlinale alatt: díjazta az Amnesty International emberjogi szervezet, emellett Peace Film Awarddal jutalmazták.

Az Inforg-M&M Film által gyártott Csak a szél egy cigány család egyetlen napját mutatja be kora hajnaltól késő éjszakáig. A film története nem kapcsolódik közvetlenül a valós eseményekhez, nem követi a nyilvánosságra hozott nyomozati anyagot. Fliegauf Bence filmje amatőr színészekkel készült, Toldi Katalin, Sárkány Lajos és Lendvai Gyöngyi főszereplésével.

– 2009 óta a Csak a szél az első olyan hazai produkció, melyet cégünk képvisel a piacon. Nagyon büszkék vagyunk a közös munkára és reméljük, hogy a jövőben még számos magyar filmet mutathatunk be a hazai közönségnek, és további magyar alkotások kerülnek előtérbe a nemzetközi filmfesztiválokon” – idézte a Budapest Film közleménye Jung Zsuzsannát, a forgalmazó ügyvezető igazgatóját.

A Budapest Film Kft. 2010 óta a berlini székhelyű A Company Consulting & Licensing Ag. leányvállataként működik. Az anyacég Közép-Kelet-Európa egyik legjelentősebb filmforgalmazó cégcsoportja.

A Csak a szél nemzetközi forgalmazója a The Match Factory. Ez a cég forgalmazta Fliegauf Bence előző, Womb – Méh című alkotását is.

Az még nem dőlt el, hogy mely városokban és mozikban vetítik a filmet – mondta el a Budapest Film az MTI-nek pénteken.