Új logóval, filmek felújításával ünnepli 100 évét a Universal

Az alkalomhoz illő új logóval és tizenhárom régi filmje felújításával ünnepli születésének századik évfordulóját a Universal filmstúdió.

 

A hollywoodi stúdió kedden mutatta be az új logót, bár a centenárium hivatalosan csak április 30-án lesz – közölte a Hollywood Reporter online kiadása (THR.com). 

Az új logót először a Dr. Seuss’ The Lorax című film premierjén láthatja a közönség. Mint Ron Meyer, a Universal elnöke elmondta: a logó megújult, de a közönség azért ráismer majd az aktualizált szimbólumra. 

A felújításra kerülő ikonikus produkciók között van az 1931-es Drakula Lugosi Bélával a főszerepben, az 1963-ban bemutatott Madarak című Hitchcock-klasszikus, a Frankenstein, a Cápa, a Schindler-listája, a Távol Afrikától és A nagy balhé is.

A THR.com értesülése szerint a filmek restaurálása egyenként három-hat hónapot vesz igénybe, és produkciónként 250-600 ezer dollárba kerül. A filmeket a stúdió egyéves centenáriumi ünnepségsorozata keretében mutatják be.

– A száz év valódi mérföldkő és mi lehetne fontosabb a filmeknél? – tette fel a kérdést Ron Meyer. Hozzáfűzte, hogy a Universal orlandói szórakoztató parkjában parádékkal, a cég archívumaiba tett kirándulásokkal, a nagy filmfesztiválokon a stúdió promóciójával is ünnepelni fognak.