Virágtenger hiúsította meg a 4. Mad Max filmet

A negyedik Mad Max-filmet mégsem Ausztráliában forgatják, a kiszemelt helyszínt ugyanis a nagy esőzések virágtengerré változtatták – erősítette meg George Miller rendező, aki szerint így jövőre Namíbiában kezdődhetnek meg a film munkálatai.

A Fury Road című filmet a tervek szerint egy világtól elzárt bányászváros, Broken Hill környékén forgatták volna, ám az eső teljesen megváltoztatta a tájat. Az élettelen, vörös föld helyett egy virágoskert található a helyen – mondta a BBC-nek George Miller, aki az előző három Mad Max-filmet is rendezőként és forgatókönyvíróként jegyezte.

„Példátlan esőzések voltak Ausztrália középső részén, és a hatalmas sós tavak, amelyeknek medrein át lehet autózni, most tele vannak pelikánokkal és halakkal” – jegyezte meg Miller, aki így az évet a decemberben a mozikba kerülő, Táncoló talpak 2. című animációs film készítésével töltötte.

„Szerencsére a Táncoló talpak és a Mad Max is a Warner Bros produkciója, így közösen döntöttünk úgy, hogy az utóbbit egy évvel elcsúsztatjuk” – tette hozzá a rendező.

 Az ausztráliai helyszín azonban mostanra sem száradt ki eléggé, ezért a negyedik Mad Max forgatását jövőre Namíbiában kezdik meg, ahol – mint Miller fogalmazott – „a sivatag az sivatag”.

A Mel Gibsonból sztárt csináló Mad Max-sorozat legújabb darabjában Charlize Theron és Nicholas Hoult is szerepel – olvasható a BBC hírportálján (bbc.co.uk).