Az ajtón kidobták, az ablakon visszamászott a Termiantor 5 rendezője

Újra támadnak a gépek. A tervek szerint 2012-ben újabb Termiator filmben szoríthattunk volna az emberiségnek, hogy legyőzzék a túltöltött aksijú robotokat, ám most kitolták a produkciót.

A film rendezője Justin Lin ugyanis megkapta a Halálos iramban 6. részének rendezői székét és bár elsőre a Terminator jogokat birtokló Arnold Schwarzenegger és Megan Ellison útilaput kötött a direktor talpára végül mégis visszafogadták. Az ok drámai, egyelőre semmi sincs a producerek kezében. Se egy forgatókönyv, se egy szinopszis semmi a kézzel fogható lenne. Így Lin-t mégiscsak megvárják, mire befejezi autós moziját és megint tud foglalkozni az élő szövettel a mesterséges fémvázon.

A film bemutatóját 2014-re tették át. Talán most már tartják is.