Collin Farrellt leszámítva egészen jó kis film a Frászkarika. A 3D-nek helye van, az ijesztőnek szánt részek tényleg borzongatnak és az a néhány poén is vicces amivel a sok vért hígítják.
Mintha nálunk mindenki megfeledkezett volna a Frászkarikáról. Jó, igaz ami igaz, mi is már jóval a bemutató után ültünk be rá és kedd estére esett a választásunk, de akkor is. Az egyik legkisebb teremben is elveszett az a pár ember, aki meg akarta nézni az 1985-ös film remake-jét. Collin Farrell azért még így is húzónév volt, a női közönség hatalmas sóhajokat eregetett amikor Collin trikóban feszített a 3D vizuális orgiájában.
Azonban tőle ebben a filmben ennyi volt a maximum. Mert a Frászkarika sztorija, úgy ahogy lehet, hogy klisés, de mégis működik. Néha pattanásig feszült idegekkel rágjuk a popcorn és drukkolunk a főhősöknek, hogy összejöjjön az adott akció. Közben pedig egy egy üvegdarab, csatornafedél vagy valami vámpírölő kis szerkezet csalódik az arcunkba. Ezért is jár a plusz pont, hogy nincs túl erőltetve a 3D, de ott ahol lehet, ott igenis használják, de nem azért, hogy fitogtassák: mi ilyent is tudunk. Hanem azért, hogy a hatást még jobban fokozzák és a csajok még nagyobbat ugorjanak a székben.
Na, nagyjából sajnos ennyi a film pozitív oldala. Ami a sánta felét illeti. Azok a kissé bárgyú párbeszédek – néha azért egy, egy poén feldobja a dolgot -, a gyenge karakterek (A szexbombának beállított Amy bennem pl.: semmit sem mozgatott meg.) és Collin Farrell játéka is annyira semmilyen, mint Szíj Melinda divat diktátornak. Collin csak vicsorog és mosolyog, és rezzenéstelen arccal vámpírosodik. Pedig a szerep kiáltott egy igazán tökös, macsós, kissé őrült megformálásért.
Most nem jövök egy olyan összegzéssel, hogy agy kikapcsolásnak jó a film, mert, kapásból tudnék mondani legalább 10-et is helyette. Akkor mégis kinek ajánlom? Borzongani szerető, de nem halálra rémülni vágyó csajoknak. Akik kedvelik a vámpírokat, de az Alkonyat túl nyálas, az Alkonyattól pirkadatig pedig túl groteszk nekik.